A Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete (MELTE) munkacsoportot bízott meg azzal a feladattal, hogy a magyarországi történelmi egyházak egyházközségi levéltárai számára rövid állományvédelmi tájékoztatót készítsen. Ez a tájékoztató segítséget kíván nyújtani plébánosoknak, lelkészeknek, egyházi munkatársaknak abban, hogy a rájuk bízott levéltárakban őrzött értékeket minél eredményesebben és szakszerűbben tudják megőrizni a jelen és a jövő számára. Köszönetet mondanunk mindazoknak, akik szakmai, anyagi, és erkölcsi támogatásukkal segítették ennek a füzetnek a létrejöttét, Albrechtné dr. Kunszeri Gabriellának, a Magyar Országos Levéltár főosztályvezetőjének a lektorálásért és a szakmai segítségért, a Nemzeti Kulturális Alapnak az anyagi támogatásért és egyházaink vezetőinek a terjesztésben nyújtott segítségért.

A munkacsoport tagjai: Dr. Hudi József (Dunántúli Református Egyházkerület Levéltára), Dr. Janka György (Görög Katolikus Püspöki Levéltár, Nyíregyháza), Kertész Botond (Evangélikus Országos Levéltár, Budapest), Lakatos Andor (Kalocsai Érseki és Főkáptalani Levéltár), Mózessy Gergely (Székesfehérvári Püspöki és Káptalani Levéltár), Nagy Edit (Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltára).