A MELTE új vezetősége

2018. július 2-án délután a MELTE tisztújító közgyűlést tartott Kolozsváron, amelyen új Intéző Bizottságot (IB) és Ellenőrző Bizottságot választott. Az IB tagjai római katolikus részről Bernád Rita, Koltai András és Vajk Ádám, görögkatolikus részről Majchrics Tiborné Újteleki Zsuzsanna, evangélikus részről Czenthe Miklós, református részről pedig Farkas Zsolt és Ősz Sándor Előd lettek. Póttagoknak a közgyűlés Damásdi Zoltánt, Karlinszky Balázst és Garas Norbertet választotta.

Az Ellenőrző Bizottságot továbbra is Nemes Gábor és Világi Dávid alkotják.

Létrejött az Access to Memory (AtoM) Alapítvány

A szervező testület 2018. június 6-i bejelentése szerint Kanadában létrejött az Access to Memory (AtoM) Alapítvány, egy közösségi hozzájáruláson alapuló nonprofit testület, abból a célból, hogy felügyelje és támogassa az Access to Memory (AtoM) levéltári nyilvántartó szoftver fejlesztését és fönntartását. Az Alapítvány elsődleges céljának az AtoM 3 tervezését és kifejlesztését tartja.

Új levéltári épület Vácott

A Váci Püspöki és Káptalani levéltár új épületének átadására 2018. május 31-én, csütörtökön 5 órától került sor, rövid ünnepség keretében. Az ünnepségen Varga Lajos segédpüspök, gyűjteményi prefektus ismertette a levéltár történetét. Elmondta, hogy levéltár épülete most még természetesen üres, a következő egy-másfél év feladata lesz a levéltárosok számára, hogy megtöltsék, és ide szállítsák az egyházmegye eddig hét különböző helyen őrzött levéltári anyagát.

Kettős könyvbemutató Egerben

Az Egri Főegyházmegyei Levéltár 2018. június 7-én 17:00 órától kettős könyvbemutatót tart az Egri Érseki Palota Kulturális, Turisztikai és Látogatóközpontban (Eger, Széchenyi u. 3.). Ekkor kerül sor a Fejezetek az ezer éves Egri Egyházmegye történetéből (Egri Érseki Gyûjtmények kiadványai, 1) és Mihalik Béla Vilmos Papok, polgárok, konvertiták című köteteinek bemutatójára.

Program

Feliratkozás a következőre: