Batthyány Ádámról szóló monográfia bemutatója Szombathelyen

A Győri és a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár közös szervezésében került sor 2012. november 20-án délután Szombathelyen, az Eölbey-ház dísztermében Koltai András (a Piarista Rend Magyar Tartománya levéltárosa) Batthyány Ádám. Egy magyar főúr és udvara a XVII. század közepén című könyvének ünnepélyes bemutatójára. A könyv a Győri Egyházmegyei Levéltár kiadványsorozatában jelent meg, témája azonban leginkább Vas megyéhez kötődik, hiszen Batthyány Ádámnak (1610–1659) legfontosabb rezidenciái Németújváron és Rohoncon voltak, valamint udvartartásának vezető rétege is Vas megye nemességből került ki.

Zsinati kiállítás a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárban

A II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából 2012. október 11-én a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárban kiállítás nyílt „Kovács Sándor szombathelyi megyéspüspök a II. Vatikáni Zsinaton” címmel. A megnyitón dr. Perger Gyula püspöki referens köszöntötte a vendégeket, majd ünnepélyes keretek között dr. Konkoly István nyugalmazott megyéspüspök nyitotta meg a kiállítást, aki több évig személyi titkárként tevékenykedett Kovács Sándor megyéspüspök mellett, így a jelenlévők tárgyilagos, ugyanakkor bensőséges bemutatást hallhattak tőle. Érintette az egykori főpásztor munkásságának főbb állomásait, kiemelve a II. Vatikáni Zsinaton való részvételét és annak jelentőségét. Ezután Rétfalvi Balázs levéltáros, a kiállítás rendezője vezette végig a vendégeket a kiállításon.

Alternatív történelemóra Szombathelyen

A szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola az idei évben ünnepli megalakulásának 125. évfordulóját. Ez alkalomból az iskola vezetősége felkérte a Szombathelyi Egyházmegye levéltárát, hogy az iskola tanulói számára alternatív történelemóra keretében mutassuk be azt a korszakot, amikor iskolájuk alakult. 2012. február 16-án a beérkező gyerekeket két csoportra osztva egyrészt bemutattuk a levéltár működését s alapvető feladatait, másrészt olyan dokumentumokat olvastunk, amellyel fel tudtunk villantani egyházmegyénk történetének legfontosabb mozzanatait, illetve – megfelelve az iskola kérésének – láttatni tudtuk az dualizmuskori egyházi iskolák működését.

Feliratkozás a következőre: Szombathely