Dunántúli Református Egyházkerület Levéltára

 Az alábbi oldal a 2008. évi állapotot tükrözi, tehát adatai részben már nem aktuálisak.

Munkatársak

Dr. Hudi József – igazgató (1999)

Köblös József – levéltáros (1996)

Kránitz Zsolt – levéltáros (1996)

Dr. Hudi József

Tanulmányok, ösztöndíjak: 1974: Lovassy László Gimnázium és Gépjárműtechnikai Szakközépiskola, Veszprém, érettségi. 1979: Pécs, magyar-történelem szakon tanári oklevél, 1987: Budapest, ELTE levéltár szak, levéltáros diploma. 1994: a történelemtudomány kandidátusa. 1988-1989: SOROS ösztöndíjasként a nemesi községek történetét; 1990-1994: OTKA-ösztöndíjasként a dunántúli köznemesi elitet kutatta.

Levéltári munkakörök: 1979-1987: Veszprém Megyei Levéltár, főlevéltáros, 1997-98: Székesfehérvár Városi Levéltár, főlevéltáros. 1999: DREL, tud. főmunkatárs, tudományos titkár; 2002: levéltárigazgató.

Egyéb megbízatások: 1997 óta társadalomtörténetet oktat a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán. 2007-ben a társadalmi tanulmányok c. szak szakvezetője, főiskolai docens. 2003 őszétől óraadó a Pápai Református Teológiai Akadémián, 2007-től a Kálvin Intézet tudományos munkatársa.

Egyesületi tagság: MTA Köztestületi tagja, Könyvtörténeti Munkabizottságának 2006-tól tagja. Az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottsága Történettudományi Szakbizottságának alelnöke (2002-től), a Műemlékvédelmi és Településtörténeti Munkabizottság elnöke (1999-től). A Hajnal István Kör - Társadalomtörténeti Egyesület alapító tagja, 2004-től alelnöke. A Magyar Levéltárosok Egyesülete alapító és több cikluson át választmányi tagja. 1995-1999: a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület elnöke, 2002-től alelnöke. A Comitatus c. önkormányzati szemle egyik alapítója (1990), a folyóirat történeti rovatának vezetője. 2001-től az Acta Papensia c. történeti folyóirat főszerkesztője.

Kutatási terület, érdeklődés: Eddig számos monográfiája és több mint 500 cikke, tanulmánya jelent meg a helyi, regionális és országos folyóiratokban. Kutatási területe a XVIII-XIX. századi magyar társadalom-, művelődés-, és közigazgatástörténet.

Önálló publikációk, társszerzős kötetek:

Veszprém megyei parasztmozgalmak 1848/49-ben, Klny., Veszprém, 1984.

Hidegkút története, Veszprém, 1987. (HIGEGKUTI Mihállyal.)

Nemesvámos története, Veszprém, 1994. (VERESS D. Csabával és másokkal.)

Pápa város önkormányzata a későfeudalizmus időszakában (1730-1847), Fejezetek Pápa város történetéből 2. Pápa, 1995.

Pénzesgyőr története. Geschichte der Gemeinde Pénzesgyőr, Veszprém, 1998.

Herend története, Veszprém, 1998.

A dunántúli nemesi községek statútumai a XVII-XIX. században, Veszprém, 1999.

Félezer év, A Pápai Református Gyűjtemények millenniumi emlékkönyve. (MEZEI Zsolttal) Pápa, 2000.

Források Pápa város 1848/49. évi történetéből, Vál., szerk., a tanulmányokat és jegyz. írta. Pápa, 2001, (A Pápai református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések, Tanulmányok, ösztöndíjak:

Francsics Károly visszaemlékezései, Sajtó alá rend., szerk. Pápa, 2001. (A Pápai református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések, 3.)

Lovas története, Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene. Írta és szerk. – – Veszprém. 2001. [munkatárs: S. LACKOVITS Emőke, VÉRTES László]. (A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai, 16.).

Fábián-emlékkönyv, Fábián József (1761–1825) református esperes pályafutása. Pápa, 2002. (A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 4.)

Dunántúli egyházleírások a XVIII. századból, A Dunántúli Református Egyházkerület 1774-ben. Pápa, 2002. [társszerző] A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 5.)

Németbánya története, Egy bakonyi német falu évszázadai. Geschichte von Deutschhütten. Jahrhunderte eines deutschen Dorfes im Bakony. Veszprém, 2003.

Hunkár Antal visszaemlékezése és iratai, S. a. r. Pápa, 2004. (Pápai Református Gyűjtemények, Forrásközlések 6.) –

A pápai tűzoltóság története, Pápa, 2004. (Társszerző: MEZEI Zsolt).

Olaszfalu község története, Olaszfalu, 2006. A pápai református kollégium diákjai 1585-1861, Szerk.: Köblös József. Pápa, 2006. [Munkatárs]. (A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések, 9.).

Litér község története, Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene. Litér, 2007.

A fogyasztás társadalomtörténete, Szerk.: – – Budapest-Pápa, 2007. Rendi társadalom – polgári társadalom 18.).

Források a 250 éves pápai kórház múltjából 1757–2007, Szerk. MEZEI Zsolt. Pápa, 2007. [munkatárs]

Bánd története I, Egy bakonyi falu múltja és jelene. Főszerk.: MÁDL Antal, írta és szerkesztette: – – Bánd, 2008. A balatonfüredi színházak és színészet története (1831-1861), Balatonfüred, 2008. (Balatonfüred Városért Közalapítvány Kiadványai, 4Tanulmányok, ösztöndíjak:

Fontosabb társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányai:

A Veszprémi Olvasótársaság története 1841-1844, (Adalékok a Veszprém megyei reformkori egyletek történetéhez.) in Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. 1986. 451-473.

Veszprém megye nemessége 1848 előtt, in A Dunántúl településtörténete VI. PAB-VEAB Értesítő 1986. 339-351.

A balatoni fürdőkultúra a reformkorban, in Zalai Gyűjtemény 28. Zalaegerszeg, 1989. 109-135.

Írni tudás Veszprém megyében a XIX. század közepén, in A Dunántúl településtörténete VII. szerk. Somfai Balázs, Veszprém, 1989. 457-466.

Betyárvilág Magyarországon. Bűnözés és társadalom a reformkorban, Rubicon I (1990), 4. sz. 26-29.

Alfabetizáció és népi írásbeliség a 18-19. században, Rubicon I (1990), 5. sz. 16-17.

A Veszprém megyei sajtó kezdetei (1788-1847), Limes 1990. 2. sz. 77-90.

Hatalomgyakorlás a nemesi községekben a 18-19. században, in Rendi társadalom – polgári társadalom 3. Társadalmi konfliktusok. (Szerk. Á. Varga László) Salgótarján, 1991. 215-220.

Curialista nemesek Veszprém vármegye tisztikarában, Comitatus 3 (1993), 7-8. sz. 138-143.

Oroszy Pál táblabíró könyvtára, Honismeret XXI (1993), 4. sz. 142-144.

Nemesvámos a későfeudalizmus korában és a polgári átalakulás kezdetén (1711-1849), in Nemesvámos története. szerk. Veress D. Csaba, Veszprém, 1994. 91-158.

A kisnemesség önszerveződése. A nemesi község önkormányzata a 18-19. században, Rubicon V (1994), 4-5. sz. 53-54.

Veszprém vármegye politikai elitje a XVIII-XIX. században, in Az átmenet avagy Veszprém megye a rendszerváltás időszakában. Tanulmányok. (Szerk.: Oláh Miklós) Veszprém, 1995. 25-61.

Alfabetizáció és társadalom a XIX. századi Veszprémben, Levéltári Szemle 1995. 4. sz. 38-46.

Pápa szabadalmas mezőváros polgársága a 18-19. században, in Vera (nem csak) a városban. Tanulmányok a 65. éves Bácskai Vera tiszteletére. Szerk. Á. Varga László, Debrecen, 1995. 95-106.

Die Finanzierung der wissenschaftlichen Forschungen Antal Regulys durch Ungarn, in Congressus Octavus Internationalis Fenno-Ugristarum. (Red. Heikki Leskinen-Tönu Seilenthal) Jyväskylä, 1996. 65-68.

A Veszprém megyei németek be- és kitelepítése, in Előadások a Veszprém megyei németek történetéből (1946-1948). [Szerk.~ ~] Veszprém, 1997. 51-60.

Veszprém megye nemessége 1812-ben, in Mágnások, birtokosok, címerlevelesek. Rendi társadalom – polgári társadalom 9. szerk.: Ódor Imre, Pálmány Béla, Takács Péter, Debrecen, 1997. 219-227.

Kisnemesi társadalom és építészet a Bakonyban és a Balaton-felvidéken, in A Balaton-felvidék népi építészete. szerk.: Cseri Miklós, S. Lackovits Emőke, Szentendre-Veszprém, 1997. 179-192.

Adatok Veszprém megye cigányságának XVIII-XIX. századi történetéhez, in Pillanatképek a romák múltjából. Romológiai Kutatóintézet Közleményei 1. Győr, 1998. 102-110.

Ein Scheidungsprozess aus der Stadt Pápa im späten 18. Jahrhundert, East Central Europe, 20-23, part 1 (1993-1996), [1998] 191-199.

A kisnemesi társadalom önszerveződése a XVII-XIX. században, in Az év kutatói 1999. [2000] 9-16.

Esterházy Károly birtokigazgatása levelezése tükrében (1759-1799), in Esterházy Károly emlékezete. (Szerk.: Hermann István - Mezei Zsolt) Pápa, 2000. 77-89.

Tisztújítási rendtartás Veszprém vármegyében 1819-ben, Comitatus X (2000), 6. sz. 48-55.

Balatonfüred leírása 1861-ből, Comitatus X (2000), 7-8. sz. 82-87.

Egy kispolgár pályafutása a 19. században, in Rendi társadalom – polgári társadalom 11. (Szerk.: SASFI Csaba) Esztergom, 2000. 81–88.

Pápa mezőváros a reformkorban, in „A kényes úrfi s a rongyos baka”. Tanulmányok két halhatatlan pápai diákról. Petőfi Sándor, Jókai Mór. (Szerk.: MEZEI Zsolt) Pápa, 2001. 13-23.

Fábián József esperes pályafutása, Acta Papensia (AP) I (2001), 1-2. sz. 5-26.

A vármegyei önkormányzatok a 18-19. századi Magyarországon, Comitatus XI (2001), 1-2. sz. 125-133.

A Pápai Református Kollégium tanáregyesülete a reformkorban, in Ezredforduló. A Pápai Művelődéstörténeti Társaság millenniumi emlékkönyve. (Szerk.: HERMANN István, MEZEI Zsolt) Pápa, 2001. 205-210.

Francsics Károly veszprémi borbélylegény szenvedélyei, in Hedonizmus. Győri tanulmányok 25 (2001) 29-37.

Hunkár Antal, Veszprém vármegye főispánja és kormánybiztosa 1848-1849-ben, in Tanulmányok az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmával. (Szerk.: MÁRKUSNÉ VÖRÖS Hajnalka) Veszprém, 2001. 49-59.

Mónus István szendi református lelkész hagyatéka, (1823). Limes 2001. 3. sz. 57-64.

Zala vármegye községi rendtartása a XIX. század elejéről, Comitatus XI (2001), 11-12. sz. 119-128.

Gróf Zichy István főispáni beiktatása 1832-ben, in Ünnep – hétköznap – emlékezet. Rendi társadalom – polgári társadalom 14. (Szerk.: Pásztor Cecília) Salgótarján, 2002. 149-156.

Az írni-olvasni tudás helyzete Veszprém megyében 1797-ben, AP I (2002), 1-2. sz. 161-171.

Az 1848-1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja, (Szerk.: Pálmány Béla) Magyar Országgyűlés, Bp., 2002. [Veszprém és Fejér vármegye képviselőinek életrajza].

Adorjánháza falurendtartása a XVIII. században. in Comitatus XII (2002), 4. sz. 54-59.

Köznemesi magánkönyvtárak a XVIII-XIX. századi Veszprém megyében, in Hagyomány, közösség, művelődés. Tanulmányok a hatvanéves Kósa László tiszteletére. (Szerk.: ABLONCZY Balázs, ifj. BERTÉNYI István, HATOS Pál, KISS Réka) Bp., 2002. 367-385.

Magyar múzeumi arcképcsarnok, (Szerk.: BODÓ Sándor, VIGA Gyula). Bp., 2002. [munkatárs].

Az egyházi levéltárak kiadványai az 1990-es években. in „Hogy mindnyájan egyek legyenek…” MELTE, Debrecen, 2003. 21-26.

Ethey István veszprémi könyvkötő tevékenysége (1746-1760), AP IV (2004) 1-2. sz. 1-14.

A zirci apátsági könyvtár és múzeum sorsa 1945-46-ban. AP IV (2004) 3-4. sz. 169-171.

Adalékok Pápa város zenetörténetéhez. A pápai fegyveres polgárság zenekara 1814-ben, AP 2005. 1-2. sz. V (2005) 1-2. sz. 205-210.

Az egyházi levéltárak kiadványai az 1990-es években, AP V (2005) 3-4. sz. 269-288.

Az esztergári Ányos-kúria leltára 1782-ből, AP VI (2006) 1-4.sz. 176-186.

A pápai zsidóság 1803. évi összeírása, AP VI (2006) 1-4. sz. 187-198.

A komáromi református egyházmegyei olvasótársaság a reformkorban, AP VI (2006) 1-4. sz. 199-212.

Táblabírák a reformkori vármegyei közéletben, in Zsombékok. Középosztályok és iskoláztatás Magyarországon a 19. század elejétől a 20. század közepéig. Társadalomtörténeti tanulmányok, szerk. KÖVÉR György. Bp., 2006. 39-75.

Bacchus-kultusz a Pápai Református Kollégiumban, Comitatus XVI (2006) 11-12. sz. 79-84.

Közigazgatás és honvédelem 1809-ben, Pápai Múzeumi Értesítő 11/2006. Pápa, 2007. 199-209.

Zsidó ifjak a Pápai Református Kollégiumban, AP VII (2007) 1-2. sz. 51-62.

Gróf Esterházy Károly pápai református kollégiumi alapítványa (1834), AP VII (2007) 3-4. sz. 325-346.

A Füredi Nemzeti Színház megnyitása, in Tempevölgy, mutatványszám, 2008. június, 44–50.

Kacz Lajos pápai évei (1861-1867), in AP VIII (2008) 1-2. sz. 59-89.

A pápai kaszinók 1848-49-ben, in Istennek, hazának, tudománynak: Tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére, szerk. Mezei Zsolt. Pápa, 2008. 76-106.

Köblös József

Tanulmányok, ösztöndíjak: 1974–1978: József Attila Gimnázium, 1979–1984: ELTE, BTK, levéltár–történelem szak. Tud. fokozat: a történelemtudomány kandidátusa.

Levéltári munkakörök: 1984–1986: MOL, Erdélyi kancellária és erdélyi kormányhatósági levéltárak referense. 1996–: DREL, levéltáros, tudományos munkatárs.

Egyéb megbízatások: 1986–1992: MTA Történettudományi Intézete, Középkori Osztály: tudományos segédmunkatárs. 1985–1989: megbízott előadó az ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszékén és a Középkori és Koraújkori Magyar Történeti Tanszéken, majd 1990: a Miskolci Bölcsész Egyesületnél, 1991: a Miskolci Egyetem BTK Történelem Tanszékén, 1992–1993: Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK Történelem Tanszékén. 1993–2006: világi lelkipásztori kisegítő a csóti római katolikus plébánián és a hozzá tartozó hat faluban. 2007–: a Pápai Református Teológiai Akadémia (PRT) Kálvin Intézetének tudományos munkatársa.

Kutatási terület, érdeklődés: Érdeklődési kör: középkori egyház- és művelődéstörténet. Az Acta Papensia c. történeti folyóirat munkatársa.

Publikációk:

Monográfia:

Az egyházi középréteg Mátyás és a Jagellók korában (A budai, fehérvári, győri és pozsonyi káptalan adattárával). Bp. 1994. (MTA Történettudományi Intézete. Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 1Tanulmányok, ösztöndíjak:.

Tanulmányok:

A középkori magyar kanonokok adattárának tervéről, in Katolikus egyháztörténeti konferencia, Keszthely 1987, szerk. Hölvényi György. Bp. 1989. 129–132.

A Jagelló-kori egyházi középréteg egyetemjárása, in Az értelmiség Magyarországon a 16–17. században, szerk. Zombori István. Szeged, 1988. 23–48.

A fehérvári káptalan vonzáskörzete a középkor végén, in A Dunántúl településtörténete – Falvak, várak és puszták a Dunántúlon (XI-XIX. század), szerk. Somfai Balázs. Veszprém, 1989. 351–371.

A káptalanok világa, = Rubicon 1991/6. 22–24.

Külföldi javadalmasok a középkor végi magyar egyházi társadalom középrétegében, = Történelmi Szemle 1991/1-2. 53–100.

Kanonokok állami szolgálatai a középkorvég Magyarországán, in Egyházak a változó világban, szerk. Beke Margit, Bárdos István. Esztergom, 1992. 183–189.

Liber legum coetus Papensis, Újabb kutatások a pápai református kollégium első törvénykönyvével kapcsolatban, = Acta Papensia 2004/1–2. 39–66.

Még egyszer az Adásztevelen működő „Pápai Árva Oskoláról”, = Acta Papensia 2004/3–4. 107–132.

„Mindenkor az országban harmadiknak tartatott…”? A pápai református kollégium tagolódása a XVIII. század közepéig, = Acta Papensia 2005/1–2. 1–204. (Kránitz Zsolttal együtt)

„Keservesen panaszolkodni kénszeríttetünk…” A pápai reformátusok küzdelmei a szabad vallásgyakorlatért a XVIII. század elején, = Acta Papensia 2006/1–4. 1–94.

Törvényalkotási folyamat a pápai kollégiumban a XVIII. század végéig, = Acta Papensia 2007/1–2. 73–83.

Szapolyai István nádor Pápán írott végrendelete, in Istennek, Hazának, Tudománynak. Tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére. Szerk. MEZEI Zsolt. Pápa, 2008. 124–144.

Adattár:

A budai, fehérvári, győri és pozsonyi káptalan archontológiája 1458–1526, Bp. 1987. (Magyar Országos Levéltár Kiadványai. Forrástudományi segédletek 3.)

Forráskiadások:

Helytörténeti olvasókönyv Bereg, Szabolcs és Szatmár megye történetéhez a honfoglalástól 1849-ig, szerk.: Hársfalvi Péter, Takács Péter. Nyíregyháza, 1985. 34–44. (középkori oklevelek magyar fordításai)

Budapest történetének okleveles emlékei. III. 1382-1439, Összeállította Kumorovitz L. Bernát. 1–3. Bp. 1987–1988. (Sajtó alá rendezte ~ ~.)

Adatok Zalalövő és környéke középkori településtörténetéhez. I. Oklevélregeszták, 1. 1178–1350, in Zalai Gyűjtemény 28. Zalaegerszeg, 1989. 19–37. 2. 1351–1405, in Zalai Gyűjtemény 31. Zalaegerszeg, 1990. 5–27.

~ ~ – Süttő Szilárd – Szende Katalin Magyar békeszerződések 1000–1526, Pápa, 2000.

Forrásgyűjtemény a magyar városfejlődés korai történetéhez, Főszerk.: Kubinyi András. (Elenchus fontium historiae urbanae. III. Tanulmányok, ösztöndíjak: Bp. 1997. (középkori oklevélszövegek kiadása E. Kovács Péterrel és Tringli Istvánnal együtt)

A Dunántúli Református Egyházkerület Levéltárának magyar vonatkozású középkori oklevelei 1265–1525, Pápa, 1997. (A Pápai Református Gyűjtemények kiadványai. Forrásközlések 1.)

A pápai reformátusok küzdelmei a szabad vallásgyakorlatért a XIII. század elején, = Acta Papensia 2001/1–2. 63–96. Uo. 2001/3–4. 215–252. Uo. 2003/3–4. 241–293.

A pápai reformátusok küzdelmei a szabad vallásgyakorlatért a XVIII. század elején, Pápa, 2005. (A Pápai Református Gyűjtemények kiadványai. Forrásközlések 8.)

A Pápai Református Kollégium diákjai 1585–1861, Szerk.: ~ ~. Pápa, 2006. (A Pápai Református Gyűjtemények kiadványai. Forrásközlések 9.).

Munkatársként közreműködő:

Források Pápa város 1848/49. évi történetéből, Vál., szerk.: HUDI József. Pápa, 2001. (A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai. Forrásközlések Tanulmányok, ösztöndíjak:.

Francsics Károly visszaemlékezései, S. a. r. és szerk.: HUDI József. Pápa, 2001. (A Pápai Református Gyűjtemények kiadványai. Forrásközlések 3.)

Dunántúli egyházleírások a XVIII. századból, A Dunántúli Református Egyházkerület 1774-ben. Pápa, 2002. (A Pápai Református Gyűjtemények kiadványai. Forrásközlések 5.).

Hunkár Antal visszaemlékezései és iratai, S. a. r. és szerk.: HUDI József. Pápa, 2004. (A Pápai Református Gyűjtemények kiadványai. Forrásközlések 6.)

Nemes Székely János csöglei közbirtokos naplója 1808–1866, Pápa, 2004. (A Pápai Református Gyűjtemények kiadványai. Forrásközlések 7.).

Források a 250 éves pápai kórház múltjából 1757–2007, Szerk. MEZEI Zsolt. Pápa, 2007. (latin nyelvű források fordítása)

Kránitz Zsolt

Tanulmányok, ösztöndíjak: 1985-1989: Türr István Gimnázium, Pápa. 1996: Miskolci Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, történelem szakos bölcsész diploma. Ösztöndíjasként 1994 őszén a heidelbergi egyetem könyvtárában végzett kutatásokat.

Levéltári munkakörök: Ez az első munkahelye, jelenlegi beosztása levéltáros. Az Acta Papensia c. történeti folyóirat munkatársa.

Egyesületi tagság: A Pápai Művelődéstörténeti Társaság tagja.

Kutatási terület, érdeklődés: 18-19. századi társadalomtörténet.

Publikációk:

Kötetek:

Források Pápa város 1848/49. évi történetéből, Vál., szerk.: HUDI József. Pápa, 2001. [közreműködő] (A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések Tanulmányok, ösztöndíjak:.

Francsics Károly visszaemlékezései, S. a. r. és szerk.: HUDI József. Pápa, 2001. [munkatárs]. (A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések, 3.)

Dunántúli egyházleírások a XVIII. századból, A Dunántúli Református Egyházkerület 1774-ben. Pápa, 2002. [munkatárs] (A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések, 5.).

Hunkár Antal visszaemlékezései és iratai, S. a. r. és szerk.: HUDI József. Pápa, 2004. [munkatárs]. (A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések, 6.)

Nemes Székely János csöglei közbirtokos naplója 1808-1866, Pápa, 2004. [munkatárs] (A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések, 7.).

A Pápai Református Kollégium diákjai 1585-1861, Szerk.: – – Pápa, 2006. [munkatárs] (A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések, 9.).

Tanulmányok:

A heinrichaui apátok magyarországi vizitációi 1701-1810, in Veszprém megyei honismereti tanulmányok XVIII. Veszprém, 2000. 83-96.

Francsics Károly visszaemlékezései, Pápai Református Gyűjtemény, Pápa, 2001. [munkatárs]

Források Pápa város 1848/49. évi történetéből, (Szerk.: HUDI József) Pápai Református Gyűjtemények, Forrásközlések 2. Pápa, 2001. [munkatárs]

„Oh fájdalom…” A pápai kollégiumi Jótékony Egylet története (1844-1858), in Acta Papensia II(2002)/1-2. sz.135-150.

Dunántúli egyházleírások a XVIII. századból, A Dunántúli Református Egyházkerület 1774-ben. Pápai Református Gyűjtemények, Forrásközlések 5. Pápa, 2003.[munkatárs],

A pápai református kollégium tagolódása a XVIII. század közepéig, in AP V (2005) 1-2. sz. 1–204. (Köblös Józseffel);

Az ugodi fürdő 1840-ben, in AP VIII (2008) 1-2. sz. 96-102. (Hudi Józseffel).

Adatközlés: 2008. december, szerk. Lakatos Andor