Arhivele Bisericii Unitariene din Transilvania
 |
|
Az Erdélyi Unitárius Egyház története
Az unitárius vallás tartós egyházi intézménnyé csak Erdélyben szerveződött. Megalapítójának, Dávid Ferencnek (1520?–1579) a gondolatvilágában sem egyszerre született meg, hanem évtizedek nehéz és küzdelmes szellemi csatái alatt.
Az 1570-es évek elejére Erdély legtöbb magyarok lakta falujában és városában otthonra talált az unitárius vallásfelekezet, és a körülmények megérlelték azt a gondolatot, hogy az unitáriusok önálló egyházi szervezetet hozzanak létre. Az egyház kormányzása az 1579-ben megszervezett s 24 tagból álló consistorium feladata volt, élén a püspökkel.
A Radecky Bálint püspök és munkatársai által 1626-ban összeállított első Egyházi Rendtartás (Disciplina Ecclesiastica) szerint már intézményes formát öltött a Sancta Synodus Generalis vagyis a Zsinat és a Generale Consistorium azaz a Főtanács. A Generale Consistoriumot, amelynek tagjai a papi rendből kerültek ki, a téli időszakban hívták össze. A Generalis Synodus pedig, amelynek az összes pap és iskolamester tagja volt, a nyári időszakban ülésezett. Időközben az egyházközségekben felmerülő ügyeket a Partiale Consistorium intézte. A 18. század első felében ebből alakult ki az unitárius egyház mai központjának a csírája. Ez a központ az egész egyház ügyeinek az intézésével foglalkozik mind a mai napig, és élén egy vezető testület áll, amelynek Egyházi Képviselő Tanács a neve.
Az ellenreformáció súlyos csapást mért a protestáns felekezetekre különösen az unitárius egyházra. A kolozsvári unitárius egyházközség például elvesztette templomát (1716), iskoláját (1718) és más természetű javait. Mindez arra indította az unitárius főurakat, hogy az egyház jövőjének a biztosítása érdekében éppen ezt az egyházközséget erősítsék meg. A papság és a tanítók szorosabbra fűzték híveikkel a kapcsolatot, és a lelki gondozás korábban példátlan módon megerősödött. Az egyház továbbra is fenntartotta és táplálta a művelődési igényét. Ezt igazolja például az iskolák fejlesztése és a tehetséges ifjaknak továbbra is külföldi egyetemekre küldése.
II. József uralkodása és az 1781-ben kiadott Türelmi Rendelet következtében egyházunk történetében a megújulás és a fejlődés korszaka kezdődött el. A hívek áldozatkészségéből mintegy 50 templom és iskola épült. A kolozsvári főiskola mellett a 16. században alakult iskolák közül csak a tordai középfokú iskola és torockói partikula (kollégium felügyelete alatt álló iskola) maradt fenn, de 1793-ban Székelykeresztúron is fölállítottak egy középfokú iskolát.
Az egyház kormányzásában 1778-tól az egyháziak és a világiak együtt tanácskoztak. A Szentábrahámon tartott zsinat 1778-ban felhatalmazást adott Petrichevich Horváth Ferenc főgondnoknak, hogy világiak bevonásával egy új consistoriumot szervezzen Marosvásárhelyen. Az új testület feladata az volt, hogy felülvizsgálja a kolozsvári consistorium tevékenységét, és tagjai részt vegyenek az egyház közigazgatásában. Az 1785. évi Főtanács elrendelte, hogy minden egyházközségben keblitanácsot azaz presbitériumot szervezzenek. Ez a világiakból álló testület a gyülekezet vezető és igazgató szerve lett.
A 19. század első felében egyre sürgetőbbé vált az önálló intézményes lelkészképzés megszervezése. Kriza János vezetésével 1847-ben indult a teológiai tanfolyam. A teológia számára 1899 és 1901 között új épületet emeltek, majd 1915-ben akadémia rangjára emelték, és 1948-ig az Unitárius Teológiai Akadémián folyt a lelkészképzés.
1876-ban Ferencz Józsefet választották püspöknek (1876–1928). Püspöksége idején alkották meg 1899 és 1904 között az egyház zsinatpresbiteri rendszerű új szervezeti szabályzatát. Új egyházközségek alakultak, főleg városon (Brassóban, Székelyudvarhelyen, Fogarason, Petrozsényban, Lupényban, Sepsiszentgyörgyön, Segesváron, Nagyenyeden). A valláserkölcsi élet fejlesztésére 1885-ben létrehozták a Dávid Ferenc Egyletet, nőszövetségi és ifjúsági tagozattal.
Az I. Világháború után a vesztesek oldalán levő Erdélyt 1918. december 1-én Romániához csatolták. Az új politikai viszonyok között az unitárius egyháznak kétszeresen is nehéz helyzete volt, mert nemcsak nemzetiségként, hanem egyházként is kisebbségben volt. Az egyletek működését beszüntették, és gyülekezési jog híján az egyházi összejövetelek is elmaradtak: 1918-ban és 1919-ben az Egyházi Főtanács nem ülésezett. Ugyanakkor megkezdődött az unitárius egyház jövedelmét biztosító alapítványi birtokok kisajátítása. A törvénytelen birtokfoglalások azután az 1921. évi földtörvény törvényesítette. A nehéz anyagi körülmények miatt 1922-ben az iskolák megmentésére az unitárius egyház is bevezette az egyetemes adót. Ennek eredményeként az 1930-as években 36 elemi iskolát, két középiskolát, Teológiai Akadémiát, egy leányotthont, és egy diákbentlakást működtetett az egyház, valamint Székelykeresztúron 1932-ben megalapították a Téli Gazdasági Iskolát.
A helyzet rendeződése után intenzív belmissziói munka indult meg. Fellendült a tevékenység az újjászervezett Dávid Ferenc Egyletben, olvasóköröket és népkönyvtárakat hoztak létre, Balázs Ferenc mészkői lelkész a 30-as években népfőiskolát szervezett. 1921-ben megalakult az Unitárius Irodalmi Társaság az egyházi irodalom támogatása és a könyvkiadás céljából.
A második bécsi döntés értelmében Erdély északi része, 65 unitárius egyházközséggel 1940-ben Magyarországhoz került kb, Dél-Erdélyben 53 unitárius egyházközség maradt. A világháborút lezáró békeszerződés értelmében azonban visszaadták Romániának Észak-Erdélyt, ezzel a dél-erdélyi egyházközségek újból bekapcsolódtak az Unitárius Egyház szervezetébe. A Magyarországon maradt Duna-Tiszamenti egyházkör pedig önálló intézményként élt tovább, majd 1971-ben püspöki szervezetté alakult át, létrehozva a mai Magyarországi Unitárius Egyházat.
1947-ben a népköztársaság kikiáltásával kezdetét vette a román szocializmus építése. A román állam megfosztotta az Unitárius Egyházat is anyagi alapjaitól. Iskolahálózatát a tanügyi reform keretében számolták fel, intézményeit kártalanítás nélkül államosítottak. Az Unitárius Teológiai Akadémia és a Református Teológiai Fakultás egyesítéséből létrehozták az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézetet református, unitárius és evangélikus tagozattal, majd 1959-ben a tagozatokat megszüntették. Négy folyóiratukból csak egynek, a Keresztény Magvetőnek engedélyezte negyedévenkénti megjelenését.
Az 1989-es változások után az Unitárius Egyház is újra indította a betiltott egyesületek működését, a lelkészképzés azonban továbbra is a közös kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben folyik.A 2002-es népszámlálási adatok szerint Romániában az unitárius hívek lélekszáma 67 ezer volt, lelkigondozásukat 136 lelkész végzi 127 egyházközségben, 40 leányegyházközségben és 163 szórványegyházközségben.
A levéltár története
Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának történetét a 18. század első feléig vezethetjük vissza, amikor fokozatosan elkülönült egymástól a kolozsvári egyházközség és az egyetemes egyház vezetése vagyonának kezelése. A megváltozott helyzetben kialakult új adminisztráció iratait valahol tárolni kellett. A 18. század végén ezeket a „superintendentialis” azaz püspöki háznál, ládákban őrizték, majd később átszállították az Unitárius Kollégium épületébe (a mai Egészségügyi Iskola épülete, a Sora és a belvárosi unitárius templom között). Lázár István püspök (1742-1811) halála után, Körmöczi János püspöksége idején (1812-1836) elkészítették a levéltárban található dokumentumok darabszintű leltárát, két nagy kéziratos kötetben (Regestrum A és B). A levéltár helyisége azonban néha osztályteremként, vagy tanácsteremként is funkcionált.
Az egyház levéltárának gyűjtő jellege már a 19. század közepén kialakult. 1848-ban például Árkosi Mihálynak, a székelykeresztúri egyházkör esperesének a főtanácsi határozatára fölküldte az egyházkörre vonatkozó összes szerződés másolatát. Az iratbegyűjtések miatt a levéltár anyaga a 16. század végével kezdődik, legrégibb darabja egy 1587-ben kezdődő válóperes jegyzőkönyv. A 17. századból értékesek az 1629-től kezdődő zsinati jegyzőkönyvek, az 1640-es években kezdődő püspöki vizitációs jegyzőkönyvek, amelyekből az első teljes 1692/1693-as keltezésű. Szintén nagybecsűek a kolozsvári Unitárius Kollégium iskolafőnökeinek 1626-ban kezdődő számadáskönyvei, a „Fasciculus Rerum Scholasticarum” kötetei, továbbá a kolozsvári kollégium tanulóinak névsorai, amelyek a 17. század utolsó évtizedében kezdődnek, és az 1940-es évekig megvannak.
A levéltár rendezésének szükségessége többször is felmerült a 19. század során. Végül 1877-ben az Egyházi Képviselő Tanács bizottságot nevezett ki Berde Mózes elnökletével, hogy kidolgozza levéltári anyag rendezésének és a helyiség felszerelésének módját. A bizottság javaslata alapján 1881-ig a levéltári helyiséget átépítették és rendbehozták. 1901 után a püspöki hivatal mellett az egyház gyűjtőlevéltára is az új Unitárius Kollégium (a mai Brassai Sámuel Líceum) épületében kapott helyet, és ott működik mind a mai napig.
A levéltár 20. századi történetének legjelentősebb alakja Kelemen Lajos (1877–1963), az Unitárius kollégium tanára volt, akit 1908-tól 1918-ig volt levéltáros, de sokrétű egyéb feladatai miatt nem tudott számottevő rendszerezési munkát végezni. 1918 után, az Erdélyi Múzeum Egyesület levéltárosaként sem szűnt meg kapcsolata az egyházzal. Kinevezett levéltáros akkoriban nem volt, hanem az ő segítségét kérték, amikor valakinek levéltári anyagra volt szüksége.
A II. világháború után az egyházi levéltárak szigorú román állami ellenőrzés alá kerültek. A 153/1950-es román elnöki rendelet és a 61. számú román belügyminisztériumi határozat értelmében minden egyházközségnek a néptanácsokhoz kellett leadnia a tulajdonában lévő anyakönyveket, ahonnan később a Román Állami Levéltárak megyei fiókjai vették át. A törvények végrehajtásáig két-három év telt el. Csak ritka esetben menekült meg egy-két anyakönyv. A román levéltári törvények értelmében az 1980-as években elvitték a Gyűjtőlevéltárban őrzött kolozsvári és tordai unitárius kollégium illetve gimnázium iratait is. Kelemen Lajos szellemi hagyatéka is hasonló sorsra jutott. Az egyházra hagyta, de halála után, 1963-ban az Állami Levéltár kiküldöttei lefoglalták és elszállították az anyagot.
Az 1989-es változások új lehetőségeket nyitottak levéltárunk történetében. Egyházunk elöljárói a korábbinál nagyobb figyelmet szenteltek a levéltár fejlesztésére. Folyamatban van az anyag szakszerű rendezése, rendszerezése és dobozolása, a raktárhelyiségek felújítása, a központi fűtés és a modern polcrendszer beszerelése, a számítógépes rendszer kiépítése stb.
2008.
