Előadás a hajósi kegyszoborról (2026.05.08.)
2026. május 8-án, a hajósi kegytemplomban hangzott el Lakatos Adél levéltáros (KFL) előadása „300 éve a Hajósi Szűz Anya oltalmában” címmel. A kalocsai érsekség legrégebbi, Mária-kultuszhoz köthető emlékét 1726-ban hozták magukkal a Csáky Miklós érsek hívására érkező, németajkú bevándorlók, akik magyar földön megtelepedve felépítették a mai Hajós települést.
Az ismeretlen, messzi újhazába költözés, a megtelepedés várható viszontagságai érthető módon erős lelki motivációt jelentettek ahhoz, hogy korábbi lakóhelyükről, magukkal hozzák a számukra oltalmat, védelmet jelentő Szűz Mária kegyszobrot. A későgótikus szobor valójában 300 évnél jóval régebbi. 1490 körül készülhetett, feltehetően Michael Erhart ulmi műhelyében. Lakatos Adél előadásában bemutatta a szobor készítéstörténetét, elhelyezve azt a gótika idején egyre erősödő Mária-kultusz egyházművészeti emlékei között. A kegyszobor hajósi történetét, a csodálatos gyógyulásokat és imameghallgatásokat a Kalocsán őrzött források alapján ismertette.
Az előadás vetített vázlatát pdf formátumban elérhetővé tesszük honlapunkon.
Historische Schulschriften im Archiv der Technischen Universität Chemnitz werden erschlossen
A győri székeskáptalan középkori számadáskönyv (1495–1528) - "Év Levéltári Kiadványa 2025"
Zur historischen Bibliothek des Herforder Gymnasium Fridericianum
Erinnerungen an Aachens historische Gymnasialbibliothek
(English) ICARUS Convention #36 – Programme is online!
(English) New Corporate Partner: Artefactual Systems Inc.
Disszertáció a Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye 1943-1961 közötti történetéről (2026.04.20.)
2026. április 20-án, a PPKE BTK Történelemtudományi Doktori Iskolájában tartották Sági György, a Fraknói Kutatócsoport munkatársa és tudományos titkára nyilvános doktori védését. Disszertációjának címe: A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye története Grősz József érsek egyházkormányzása idején (1943-1961). A hiánypótló munkát jó szívvel ajánljuk kutatóink és a 20. századi egyháztörténet iránt érdeklődők figyelmébe!
Az eseményről a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport honlapján rövid beszámoló olvasható, és képek is láthatók. A disszertáció egyik opponense Lakatos Andor levéltárvezető (KFL) volt, a bírálat szövegét a levéltár honlapján is elérhetővé tesszük, Sági Györgynek pedig szeretettel gratulálunk!
kalocsakfl 2026. 04. 21., k – 11:53 Hírek Esemény PublikációZur Medialität von historischen Schulbibliotheken: Eine Frage des Stils?
XXVII. Győri és XIII. Kisalföldi Levéltári Nap
Győri Levéltári Nap 2026
2026. április 15-én 27. alkalommal került megrendezésre a Győri Levéltári Nap, melynek idén ismét a Brenner János Hittudományi Főiskola adott otthont. A tudományos konferencia első szekciójában az 1956-os forradalom történetével foglalkozó előadások kaptak helyet. A második szekcióban hangzott el Boros Zoltán pannonhalmi levéltáros előadása a győri bencés gimnázium dualizmus kori történetének kutatási tapasztalatairól, melynek apropóját a gimnázium alapításának négyszázadik évfordulója adta.
Forrásismertető az e-kutatásról Kecskeméten (2026.04.09.)
Közel három éve működik Kecskeméten, a Széchenyi István Közösségi Házban (6000 Kecskemét, Széchenyi sétány 6.) egy Helytörténeti-, családkutató és fotódigitalizációs műhely, a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület (MACSE) és a CédrusNet Kecskemét szervezésében. A közösség tagjai kéthetente, általában csütörtök délutánonként találkoznak, előadásokat hallgatnak, ill. kutatásokat végeznek, segítve egymás munkáját.
2026. április 9-én Lakatos Andor levéltárvezető (KFL) tartott számukra forrásismertető előadást a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár, ill. általában az egyházi levéltárak e-kutatás szolgáltatásainak tartalmáról, a matricula.hu webhely részletes bemutatásával.
Herzlichen Glückwunsch zum Hundertzwanzigsten!
Ordentlich frohe Ostern!
HÚSVÉT ÜNNEPE ÉS TAVASZI SZÜNET
Lehrerbibliothek deluxe: Die Schlossbibliothek Oels (Oleśnica)
Verzeichnis der Plansammlung
Egy hazatért kötet – rendtörténeti szempontból fontos bejegyzésekkel
Március 21-én, Szent Benedek ünnepén Majlát Tihamér plébános, a Celldömölk-Alsósági Szent Miklós Plébánia vezetője a könyvtárban rendezett ünnepségen átadott egy olyan kötetet, amely legalább 240 éve elhagyta Pannonhalmát. A bajor, de hazánkban is működő jezsuita, Matthias Faber Concionum Sylva nova seu Auctarium (Köln, 1695) című munkáját – a possessor-bejegyzés szerint – 1715-ben szerezték be a pannonhalmi konvent számára. A bejegyző egy másik információt is megörökített a kiadványban: a prédikációskötetet Villebald atya használta.



