Vető Béla evangélikus lelkész, az Evangélikus Országos Levéltár nyugalmazott igazgatója, munkássága
Elhangzott 2009. szeptember 17-én csütörtökön, Veszprémben, az Akadémiai Bizottság épületének elnöki tárgyalójában, a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete (MELTE) által alapított Kormos László életműdíj átadása alkalmából
„Mindig örüljetek” (Szent Pál)
Vető Béla 1927-ben született Budapesten, most 82 éves: isten éltesse. Nagy idők tanúja: Erről a generációról, Apáink nemzedékéről mondható el, hogy nem(csak) könyvből tanulták a történelmet, hanem annak súlyát az életben is megtapasztalták. Vető Béla eredeti neve Válent volt, a Vető nevet úgy vették fel. /Ez azért is érdekes, mert „külsősök gyakran érdeklődnek bizalmasan, hogy Béla bácsi vajon nem Vető Lajos püspök (1948-1967) fia-e, de nem, mert a püspök meg Viszkokról változtatta meg nevét./ Vető Béla a neves fasori evangélikus gimnáziumba járt 1937-1945 között. 1945-1949 között végezte el Vető Béla a soproni evangélikus teológiát, akkor ez a pécsi tudományegyetem kihelyezett karaként Sopronban működött. (Trianon előtt az evangélikus egyháznak három teológiája működött, Pozsonyban, Eperjesen és Sopronban. Az első kettő a csehszlovák uralom miatt elköltözésre kényszerült, néhány évig Budapesten működött. 1923-től, Sopronban működik az egységes evangélikus teológia.) Nagy korszaka volt ez az evangélikus teológiának, neves intézmény volt ez, nemzetközileg ismert professzorokkal, köztük Karner Károly, Sólyom Jenő, Wiczián Dezső, Podmaniczky Pál. Béla bácsiéké volt az utolsó Sopron végzett évfolyam, hiszen mikor Rákosiék elvették a teológiáktól az egyetemi rangot, az evangélikus teológia elvesztette pompás soproni épületét, Budapestre került, hosszú ideig szükségelhelyezésekkel. (Működött tk. a Hősök terén a későbbi ÁEH-székházban, majd az Üllői út 24. egyházi központban. 1970-ben került a jelenlegi helyére a Zuglóba, a Bosnyák tér közeli Lőcsei utcába (Rózsavölgyi köz). A Vető-család számára 1952-ben tragikus esemény történt: az édesapa, mint Beszkárt-alkalmazott reggel elindult a munkába, de soha nem tért haza, minden keresés ellenére azóta sem tudtak meg róla semmit. (A család arra gondolt, hogy jugoszláviai családi kapcsolataikat az akkori „láncos kutya” időben nem nézték jó szemmel. A nagyapa, Válent Béla Nagylajosfalván tanítóskodott. Ugyanakkor Béla bácsi édesapjával egy időben a környékről még egy ember eltűnt. A Rákosi-kor mélye volt ez, amikor előfordult, hogy emberek tűntek el nyomtalanul.)
Vető Bélát 1949-ben szentelték lelkésszé. Következnek a segédlelkészi évek: 1949-1951-ben a szerveződő Budapest VIII.kerület józsefvárosi evangélikus gyülekezetében, majd 1951-52-ben Kecskeméten segédlelkész. (Az 1787-ben alapított Pesti Egyház Budapest teljes pesti városrészében több tízezres óriásgyülekezetként működött 1952-ig.) 1952-56-ig újra Budapesten, 1952-53-ban a VIII. és IX. kerületben végez segédlelkészi szolgálatot, majd az Üllői úti egyházi központban ügyvivő lelkészeként működik Grünvalszky Károly egyetemes főtitkár mellett. (Az Üllői út 1908 óta az egyetemes [országos] egyház székháza, ahol az egyetemes felügyelő [ma országos felügyelő] hivatalában a főtitkári hivatal intézte a ügyes bajos dolgokat. Ebből fejlődött ki a mai adminisztrációs központ, az Országos Iroda.) További megbízatásai is voltak, melyek az egyházi élet speciális területeit ismertették meg vele: a Luther Márton Intézet igazgatója, az Iszákosmentő Misszió és a Jó Pásztor Misszió vezetője. Változatos munkaterületének köszönhetően megismerkedik az egyházigazgatással, adminisztrációval, amelynek papírjait később levéltárosként őrzi, rendezi. Az evangélikus levéltár akkori vezetője nem más volt, mint az egyetemről eltávolított Mályusz Elemér professzor javaslatára 1954-ben hathetes tanfolyamot végzett a Magyar Országos Levéltárban. (Mályusz Elemér evangélikus levéltári tevékenységére ld. Czenthe Miklós, Húsz éve halt meg Mályusz Elemér történész 1898-1989, in Dunántúli Harangszó 2009/7-8.) Mályusz Elemér tkp. azt szerette volna, ha Vető Béla már akkor átveszi a levéltárat, de a jelentős befolyású Grünvalszky Károly ehhez nem járult hozzá.
Hosszú, 18 éves lelkészi szolgálat következik 1956-1974 között, ahol Béla bácsi a kis veszprémi evangélikus gyülekezetet vezette a nagy katolikus városban (ahol a helyi mondás szerint vagy fúj a szél, vagy harangoznak). Béla bácsi megismerkedett a helyi kanonokokkal, akik a protestánsokkal szemben többségükben nyitottak, türelmesek voltak. A szocialista korban „kötelező gyakorlatként” a városok közepére épített magasházat éppen a kis evangélikus templom mellé építették, a templom körüli telket teljesen elvették az egyháztól, a templom is veszélybe került. A nagy szocialista háztorony árnyékában meghúzódó kis templom szimbolikusan jelezte ez az akkori viszonyokat. Mikor a megyei ÁEH-s tanácsnok egy orgonaszentelés miatt, amelyet illegális hangversenynek minősített, fél évre megvonta büntetésből a hittanoktatási engedélyt Béla bácsitól.
Érdeklődési köre tág: Veszprémben, ahol 1963-ban az idegenvezetői tanfolyam elvégzése után 1964-1974-ben másodállásban idegenvezetést vállal Veszprémben. 1952-ben a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének alapító tagja, 1966-tól a Magyar Eszperantó Szövetség tagja. 1972-ben egyházi ösztöndíjjal Finnországban a népfőiskolák és ébredési mozgalmakat tanulmányozza. (Az evangélikus egyházban az 1930-40-es években különösen erős volt az ébredési-evangelizációs mozgalom, amelynek egyik fő inspirálója a finnországi evangélikus ébredés volt.)
Közben az Evangélikus Országos Levéltár élére a teológiáról eltávolított Sólyom Jenő egyháztörténész professzor került, aki 10 évig, 1959-1969-ig névleg csak mint „munkatárs” szerepelt. (Ez idő alatt egyházi folyóiratokban sem publikálhatott. Sólyom Jenő evangélikus levéltári tevékenységét Czenthe Miklós a 2008 őszi evang. gyűjteményi konferencián jellemezte, ld. az evangélikus egyházi honlap, Gyűjteményi Tanács részében.) Az 1970-es évek közepére idős kora és egészségi állapota miatt Sólyom Jenő javasolta, hogy Vető Bélát kérdezzék meg, vállalná-e a levéltári munkát. Vető Béla egy ideig Sólyom Jenő mellett „tanult bele” a levéltárosságba, majd Káldy Zoltán püspök és az ÁEH engedélye alapján 1975. január 1-én vette át a levéltár vezetését. (Káldy Zoltán déli kerületi püspök [1958-1987], a szocializmus-kori evangélikus egyház meghatározó egyénisége volt.) Bár vezetésről beszélni talán túlzás, hiszen hagyományosan az evangélikus levéltár is beletartozott az „egyszemélyes levéltárak” táborába. A teendő viszont sok volt, ezért időnként fél- vagy részállásban lelkészi és világi segítőmunkatárs is működött Béla bácsi mellett (Lehel László, Bodrog Miklós, Terray Barnabás pedagógiatörténész pedig iskolatörténeti anyagokat jegyzékelt). A hősi kezdetre, nehéz viszonyokra jellemző volt, hogy nemcsak egy személyben kellett ellátni a rendezést, kutatómunkát, raktárosságot (ő mászott a létrára a kutatandó anyagot). Kezdetben még fűtés sem volt a levéltárban. Mikor Grünvalszky Károly józsefvárosi lelkész, régi principálisa meglátta nagykabátban a levéltárban, elintézte, hogy a levéltári raktárban is létesítsenek gázfűtést. (A levéltáros dolgozójában, ami egyben kutatóként is szolgált, egy olajkályha már működött.) A rendszerváltás óta sikerült a levéltári létszámot némileg megnövelni: Böröcz Enikő, Zsigmondy Árpád, Gáncs Aladár lelkészekkel.
A levéltár életében ez a csendes, de annál munkásabb építkezés időszaka volt. Ebben az időben a jelentős anyagbeszállításoknak köszönhetően rendkívül megnőtt a beszállított levéltári iratok mennyisége. Különösen az egyházmegyei (protestánsoknál ez esperességit jelent) anyagok beszállítása, rendezése jelentett feladatot. (1952-ben az evangélikus egyházigazgatás alapvető reformon esett át: a századok óta működő négykerületes rendszer helyett két kerületet vezettek be és az esperességek határát is az új megyehatárokhoz igazították.) Béla bácsinak szervezte az új raktárak létesítését, berendezését. Béla bácsi elmondása szerint az egyházi felsőség támogatta levéltári munkát, hiszen az ütemesen bővülő iratanyagnak új- és helyiségeket kellett igényelni, ezeket bepolcozni. Nagy munkát jelentett a többszöri költözés, hiszen a levéltár az Üllői úti egyházi központ különféle helyein kapott raktározási lehetőséget. (Sólyom Jenő idején az Üllői úti fronton is volt raktár, jelenleg a Luther Kiadó raktára. Herczeg Árpád hivatalsegéd készítette el a fapolcokat (csak az egyik helyiségben vannak dexion salgó állványok, az anyag többsége fapolcon van).
Vető Béla időszaka alatt a leginkább kutatott anyagokról darabszintű jegyzékek készültek: a lelkészéletrajzokat tartalmazó ordinációs kötetekről, az egyházlátogatási jegyzőkönyvekről és a gyülekezettörténeti összefoglalókról. Közben a növekvő levéltári munkát el kellett látnia, különösen a kutatószolgálat, a kutatói igények kielégítése volt számára érdekes kihívás. Mivel Béla bácsi egy épületben lakott a levéltárral, ezért néha még este is bement a levéltárba reponálni. Mikor kérdezték a gyerekek, hol van Apa, ez volt a válasz: reponál. Mindezen tevékenységek mellett a lelkészi tevékenységet sem függesztette fel: sok budapesti és Pest környéki gyülekezetben végzett helyettesítő lelkészi szolgálatot, így az egyház népével is kapcsolatban maradt.
Vető Béla közreműködött a Magyar Országos Levéltár kiadásában 1983-ban megjelent evangélikus egyház levéltári iratainak jegyzéke kötet összeállításában (ennek előszava írja le a levéltár fejlődését). Az 1983-as Luther Márton év kapcsán a levéltár legértékesebb iratát, a nagy reformátor 1542-es eredeti végrendeletét mindkét Németországban, az NSZK-ban és az NDK-ban is bemutatták kiállításon. (Luther születésének 500.évfordulóján mindkét Németországban nagy ünnepségek voltak. Kiállítottak a Luther-végrendeletet pl. a nürnbergi Germán Nemzeti Múzeumban is.) Vető Béla Fabiny Tibor egyháztörténész professzorral vitte ki az iratot, sőt a Martin-Luther-Bund 1984-es évkönyvében tanulmányt is írt róla. Fabiny Tibor, az Evangélikus Országos Múzeum igazgatója volt, egyben az evangélikus gyűjteményi tanács ügyvivője is. (Az Evangélikus Országos Könyvtár, Levéltár és Múzeum képviselői alkotják ezt a grémiumot. Az Evangélikus Országos Múzeum 1973-tól jött létre a Deák téren, állandó kiállítása „Evangélikusok a magyar kultúrában” c. 1979-ben nyílt meg.) A rendszerváltás után megélénkülő konferenciák sorában az esztergomi konferencián Vető Béla az evangélikus egyházlátogatási jegyzőkönyveket mutatta be (Egyházak a változó világban, szerk. Bárdos András-Beke Margit, Esztergom 1991).
Számunkra ittt különösen fontos, hogy Béla bácsi alapító tagja volt az immár 16.évébe lépett Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesületének, a MELTÉnek. Mint az alapító atyák (és anyák) egyike, 1993-ban a debreceni alakuláson az Intézőbizottság, azaz a vezetőség (elnökség) tagja, a református Kormos László elnök mellett evangélikusként gazdasági ügyintéző, 1998-2002 között pedig a számvizsgáló bizottság tagja (ld. a MELTE 10éves korában kiadott kötetet).
Az idősebb korral Béla bácsi számára is eljött a nyugdíj: 1996-ban már mint megbízott igazgató látta el feladatát év végéig (1996. nov. 1-től utódja, Czenthe Miklós két hónapig mellette dolgozott-ahogy mondani szokták meleg csákányváltással). Leghosszabb lelkészi működésének színhelyére, Veszprémbe költözött. Idős korában Béla bácsi sok időt tölt családi körben: fiainak és unokáinak örül. Fiai közül kettő választotta a lelkészi hivatást: András Bécsben, István idáig Celldömölkön (2009 őszétől Budapesten) szolgál, Béla világi munkát végez.
De Béla bácsi nyugdíjas korában sem hagyta abba a kutatást: 1998-ban megjelent önálló kötetként a veszprémi evangélikus gyülekezet 200 éves története. (Egy másik veszprémi lelkész, Hernád Tibor rövidebb gyülekezettörténeti összefoglalást készített. Egy bővebb változat készítésére Béla bácsit kérték fel. Béla bácsi tervei közt szerepel a veszprémi evangélikus gyülekezet történetéből a saját szolgálati idejére eső rész megírása.) Nagysimonyi gyülekezetének történetét ugyancsak ő írta meg, e két gyülekezetről a megjelenés előtt álló nyugati kerületi gyülekezet története kötetben is ő írta az összefoglalót. Az evangélikus levéltárral is folyamatos kapcsolatban maradt, főleg az első években állandóan mentek a telefonok Veszprémbe, Béla bácsi hol van ez, mit tudsz arról és ő mindig készségesen, türelmesen tájékoztatott. Örült, mikor látta, hogy a növekvő állami támogatásnak és a lehetőségek következtében az Evangélikus Országos Levéltár fejlődik, számítógépek, fénymásoló segítik a munkát, a személyi állomány is kibővült. (A Ki kicsoda az egyházi levéltárakban 2003-ban adataira támaszkodtam, további adatok pedig Vető Béla személyes elmondásából és a levéltári munkából származnak)
Lelkész és levéltáros: nem véletlen a sorrend, hiszen Béla bácsi eredetileg és ha szabad mondani, alapvetően lelkész, képzettsége és hivatása szerint. Azonban vállalása szerint egyházi szolgálatát részben az egyház levéltárában végezte két évtizeden keresztül, 1975-1996-ig. E két évtized az egyházi levéltáros szakma „hőskorához” tartozott: az ÁEH-uralta egyházak korát éltük akkoriban, mikor a kisebb dolgokban is a hivatal hozzájárulását kellett kérni (még „ceruzát sem lehetett leejteni” engedély nélkül). Másrészt technikailag, anyagilag is sokkal kezdetlegesebbek voltak az állapotok. Ezért fontos hangsúlyozni, hogy Vető Béla bácsi ennek a hőskornak a résztvevője és képviselője. Hiszen a levéltári munka lényegét, az anyagok rendezését, kutatók kiszolgálását minden különbség ellenére akkor is éppúgy kellett végezni: épp olyan lelkiismeretességgel, lelkesedéssel, mint ahogy ma – jóval fejlettebb körülmények között.
Béla bácsi hű társával, Éva nénivel szépen, derűsen élve mutatnak példát a szép, nyugodt, lelkészi keresztény életből. Ez a kiegyensúlyozott, derűs stílus Béla bácsi sajátja, evvel a derűvel és nyugalommal éli életét, ez a hit ad neki erőt. Vető Béla a rá jellemző szerény, alázatos módon teszi a dolgát, végzi lelkészi és levéltárosi feladatait. Munkásságának ismerete, gazdag tapasztalata számunkra evangélikus levéltár és az egyházi levéltárosok egyesületének számára azért fontos, mert a levéltári munkában az egyik nemzedék a másik munkájára építve haladhat tovább. Isten éltesse erőben, egészségben Béla bácsit és nejét Éva nénit, a továbbiakban is!
Czenthe Miklós
