Megemlékezés Grősz József érsek halálának 50. évfordulójáról

2011. október 3-án (hétfőn) emlékeztek meg Kalocsán Grősz József kalocsai érsek halálának 50. évfordulójáról. Az ünnepség során történeti előadásokat hallhattak a résztvevők Katona István házban (Érseki Kincstár épülete, Kalocsa, Hunyadi u. 2.), majd ezt követően megemlékező szentmisére és koszorúzásra is sor került a Szent József (Zárda) templomban és a Főszékesegyház kriptájában.

Rövid beszámoló a történtekről:

XIV. Győri Levéltári Nap

A XIV. Győri Levéltári Napot ismét együtt rendezi a Győri Egyházmegyei Levéltár, Győr Megyei Jogú Város Levéltára és Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára. Időpont: 2011. október 25-én 9 óra. Helyszíne: Városi Művészeti Múzeum díszterme (Győr, Király utca 17.) Levezető elnök: Gecsényi Lajos (nyugalmazott főigazgató, MOL).

Részletes program:

Emlékülés a jezsuiták nagyszombati letelepedésének 450. évfordulója alkalmából

A jezsuiták nagyszombati letelepedésének 450. évfordulója alkalmából Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya emlékülést rendez. 2011. október 7-én, a Párbeszéd Házában (1085 Budapest, Horánszky utca 20.)

A Jézus Társasága a Katolikus Egyház egyik legjelentősebb szerzetesrendje. Loyolai Szent Ignác alapította 1540-ben. Oláh Miklós esztergomi érsek segítségével az első nagyszombati kollégium 1561-ben kezdte meg munkáját. A tíz rendtag nehéz körülmények között dolgozhatott: az anyagiak hiánya, a helyi iskolával való konfliktus, az első magyar rektor, P. Hernáth Péter korai halála hat év múlva lehetetlenné tette a működést, s ezt egy tűzvész is véglegesítette. Az emlékülésen elsősorban ezt az időszakot ismerhetjük meg neves előadók segítségével, de a múlt megismerése a jelen jobb megértésére is szolgálhat.

Emlékezés Sulyok Ignácra

Sulyok Ignác OCist székesfehérvári püspöki levéltáros halálának 5. évfordulóján a Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió kisfilmet készített, amelyben Mózessy Gergely levéltáros és Bán Zoltán Elizeus OCist emlékeznek az elhunytra. A film megtekinthető a székesfehérvári egyházmegye honlapján. Mózessy Gergely emlékezése elhangzott a Katolikus Rádió helyi adásában is.

A veszprémi székesegyházról szóló könyvek bemutatása

A Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Veszprémi Érseki Könyvtár és a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény 2011. szeptember 27-én, kedden 15 órakor tartja a Centenáriumi album a veszprémi székesegyház újjáépítésének százéves évfordulójára és az Aedes jubilat Tanulmányok a veszprémi székesegyház 1910. évi újraszentelésének tiszteletére (A veszprémi egyházmegye múltjából 23.) című kötetek budapesti bemutatóját. Helyszín: Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (Budapest, Táncsics M. utca 1.), Örökség Galéria (aula).

Feliratkozás a következőre: