A Kormos László-díj átadása Janka Györgynek

A MELTE Intézőbizottsága már 2015 tavaszán odaítélte a Kormos László-díjat Janka György görögkatolikus parókusnak és főiskolai tanárnak, a MELTE volt elnökének, de az átadásra a szokásos módon, az egyesület júliusi közgyűlésén nem kerülhetett sor a díjazott távolléte miatt. A díjat tehát most adta át neki Szabadi István elnök, aki röviden megköszönte Janka György áldozatos munkáját, amelyet a MELTE tagjaként, majd nyolc éven át elnökeként végzett és végez.

 

Regényes szerzetesek (Budapesti szerzetesi gyűjteményi nap 2015)

A Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Könyvtára és Levéltára és a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány Könyvtára és Levéltára ebben a 2015. évben is szeptembner 17-én rendezték meg a 3. budapesti szerzetesi gyűjteményi napot, 15:00 órától a Párbeszéd Házában (1088 Budapest, Horánszky utca 20.). A konferencia Regényes szerzetesek (Fikció és valóság a szerzetesekről szóló regényekben) címet viselte.

Beszámolók

A veszprémi egyházmegye a második világháborúban

A Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár egyháztörténeti konferenciáját rendez „Háborús évek. A veszprémi egyházmegye a második világháborúban”címmel. A rendezvényt a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola épületében tartják 2015. augusztus 26-án 9 órától a mellékelt program szerint.

A konferencia alkalmával 13 órától a Levéltár két idén megjelent kiadványát is bemutatják.

Feliratkozás a következőre: