Szerzetesrendek a veszprémi egyházmegyében

A Veszprémi Érsekség Egyháztörténeti Bizottsága 2014. augusztus 27-28-án tudományos konferenciát szervez Szerzetesrendek a veszprémi egyházmegyében címmel. A rendezvény helyszíne a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola (8200 Veszprém, Jutasi út 18/2.) A konferencia programjáról a mellékelt plakát tájékoztat.

Véget ért a MELTE egri vándorgyűlése

2014. július 4-én, pénteken véget ért a MELTE és az EME közös vándorgyűlése és konferenciája Egerben, a Szent János házban. A háromnapos esemény első napján, július 2-án a MELTE új intézőbizottságot és elnökséget választott. Az egyesület új elnöke Szabadi István, titkára Koltai András lett, a gazdasági vezető pedig továbbra is Lakatos Andor maradt. Részletes beszámoló a konferencia saját lapján olvasható.

A MELTE és EME 2014. évi vándorgyűlése Egerben

Március 13-án, csürtökön ülést tartott a MELTE intézőbizottsága, és pontosította a 2014. évi vándorgyűlés programját. Hogy az időpont ne ütközzék a Magyar Levéltárosok Egyesülete idei hasonló rendezvényével, a MELTE és az EME közös vándorgyűlése az eredetileg tervezettnél két nappal később, július 2. és 4. között (szerdától péntekig) lesz Egerben, a Szent János házban.

A Prímási Levéltár könyvbemutatója Budapesten

A Prímási Levéltár 2014. május 30-án 10 órai kezdettel a budavári Prímási Palotában (Úri utca 62.) mutatja be legújabb kiadványait:

  • A Prímási és Főkáptalani Levéltár tervgyűjteményének katalógusa – bemutatja Sisa József (igazgató, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Művészettörténeti Intézet)
  • Lengyel Tiszti Tábor – Ipolyhídvég 1939–1944 – bemutatja Csombor Erzsébet (igazgató, MNL Komorom-Esztergom Megyeri Levéltára)

A megjelenteket köszönti Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.

Köntös László és Mózessy Gergely kitüntetése

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából két egyházi levéltáros kollégánk is állami kitüntetéseben részesült, hosszú évek óta tartó levéltárosi és gyűjteményi munkájukért. Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek igazgatója, valamint Mózessy Gergely, a Székesfehérvári Egyházmegyei Gyűjtemény igazgatója, püspöki levéltáros egyaránt a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapta. A kitüntetéseket Magyarország köztársasági elnökének megbízásából Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter adta  át 2014.

Egyháztörténészek első országos találkozója

A Pécsi Hittudományi Főiskola és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Intézet szeretettel vár minden hazai egyháztörténészt a hagyományteremtő céllal megrendezésre kerülő első találkozón 2014. május 13-14-én. A vállalkozás célja, hogy a katolikus egyház történetével foglalkozó kutatók és oktatók számára létrehozzon egy fórumot, ahol tudományos párbeszéd alakulhat ki az egyetemes és magyar katolikus egyháztörténet kutatási feladatairól és oktatási kihívásairól.

Feliratkozás a következőre: