Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltár

Arhiva a Eparhiei Reformate din Ardeal

Honlap http://www.reformatus.ro/ Cím RO-3400, Cluj-Napoca / Kolozsvár, Kogălniceanu / Farkas utca 16/A (postacím: str. Brătianu 51.) Telefon +40-59-431-710 Fax +40-59-431-710 E-mail refarch.trans(contra)gmail.com Nyitvatartás hétfő–péntek 9–14 óra Az egyházkerület története [ Bibliográfia | Kiadványsorozat ] A levéltár története [ Segédletek | Kiadványsorozat ] Munkatársak

Az egyházkerület története

A reformáció helvét (kálvini) irányzata már az 1550-es években elterjedt az erdélyi magyarok körében. 1559-ben a marosvásárhelyi zsinat az úrvacsoráról szóló református tanítást fogadta el, az 1564. évi nagyenyedi zsinaton pedig a kálvini és lutheri irányzatok végképp elváltak egymástól. Ez az időpont tekinthető az erdélyi református egyház létrejöttének. Négy évvel később, a tordai vallásbéke a lutheránus, evangélikus, és antitrinitárius vallások mellett a reformált helvét egyházat is szabad bevett egyházként (recepta religio) ismerte el. Első püspökük Dávid Ferenc volt, aki azonban később unitáriussá lett. Így a reformátusok csak 1577-ben választottak ismét maguk vallásán való püspököt Tordai Sándor András személyében. A 16. század végén az erdélyi egyházkerületnek nyolc egyházmegyéje volt, a 20. század elejére ezek száma 18-ra nőtt, 563 egyházzal.

Az erdélyi reformátusság a 17. századi református fejedelmek uralkodása alatt aranykorát élte, gyakorlatilag államegyház volt, amelynek befolyása a többi felekezetekre is kiterjedt. A reformátusok püspöke egyben a fejedelmek udvari papja volt Gyulafehérvárott. Az ottani kollégiumot Bethlen Gábor 1622-től külföldi professzorok meghívásával egyetemmé akarta fejleszteni. Miután 1658-ban a tatárok fölégették a várost, A kollégium 1662-ben Nagyenyedre költözött, de 1672-ben az elűzött sárospataki kollégium tanáraival újból megindult Gyulafehérvárott a tanítás.

A 17. század végén Erdély a Habsburg Birodalom része lett, és ezzel megszűnt a reformátusok kiváltságos helyzete, sőt az új hatalom a társadalom katolizációjára törekedett. Az erdélyi református egyház azonban továbbra is megőrizte integritását és lelki identitását. Ebben a püspök és zsinat mellett szerepe volt az 1682-től létrehozott Főkonzisztóriumnak, amely világiakból és egyháziakból álló testület volt, és elsősorban az egyház világi vonatkozású ügyeit intézte. 1718-ban a Habsburg-kormányzat kitiltotta Gyulafehérvárról a református kollégiumot, akkortól Marosvásárhelyen működött tovább az iskola. 1854-ben a nagyenyedi, kolozsvári, marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi teológiai főiskolák Kolozsvárott egyesültek, majd 1862-ben ez az intézet Nagyenyedre, végül 1896-ban vissza Kolozsvárra költözött. A püspökök 1782-től Nagyenyeden, majd 1854-től Kolozsvárott szolgáltak. Miután az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezést követően Erdély egyesült Magyarországgal az Erdélyi Református Egyházkerület is részese lett a reformátusok országos szervezetének, az 1881-ben létrejött Zsinatnak.

Az 1920. évi trianoni béke következtében Erdély Románia része lett, és ismét alárendelt szerepbe került. Bár Nagy Károly püspök felesküdött a román államra, az számos jogtalan és igazságtalan intézkedést foganatosított református egyház és más magyar egyházak ellen. 1939-ben az egyházkerület nevéből az „Erdélyi” megnevezést is törölni kellett , helyette a Kolozsvári Egyházkerület nevet kapta. A kommunista diktatúra alatt iskoláit és vagyonának nagy részét államosították, sok lelkészt börtönbe zártak, vezető tisztségekbe pedig csupán olyanok kerülhettek, akik hajlandók volta kiszolgálni a rendszert. Tovább működhetett azonban az állam által ellenőrzött, és az evangélikusokkal közös kolozsvári lelkészképző intézet.

Az 1989-es forradalom után a korlátozások megszűntek, Nagy Gyula püspök lemondott, helyette Csiha Kálmánt választották (1990-2000). Az egyházkerület korábbi nevét is visszanyerte, vagyonának azonban 2007-ig csupán kétharmadát kapta vissza. Ennek ellenére négy városban (Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely és Kézdivásárhely) alakult református középiskola, Marosvásárhelyen és Nagyenyeden pedig református osztályok működnek állami iskolák keretében.

Bibliográfia

• Pokoly József, Az erdélyi református egyház története, I: 1556–1604; I: 1605–1690; III: 1691–1880; III-IV: Az egyházi intézmények története, Budapest, 1904–1905.
• Sipos Gábor, Az Erdélyi Református Főkonzisztórium kialakulása 1668–1713(–1736), Kolozsvár, 2006 (Erdélyi tudományos füzetek, 230). < http://mek.oszk.hu/04000/04061>
• Tőkés István, A romániai magyar református egyház élete 1945–1989, Budapest, 1990 (A Magyarságkutatás könyvtára, 6).
• Sipos Gábor, A romániai református egyház intézményrendszere a két világháború között, in Korunk 13(2002):4, 28-30. – Lásd még: http://epa.oszk.hu/00400/00458/00052/ereformatus.htm
• Juhász András–Csiha Kálmán, Az Erdélyi Református Egyházkerület, in Erdélyi egyházaink évszázadai, szerk. Barabás Zoltán–Miklós László–Bodó Barna, Bukarest, 1992 (Romániai Magyar Szó zsebkönyvek), 135-184.

Erdélyi református egyháztörténeti füzetek

1. Buzogány Dezső, Melanchton úrvacsoratana levelei alapján, Debrecen, 1999.
2. Imre Lajos, Önéletírás, Kolozsvár, 1999.
3. ??? (3)
4. Musnai László, Teke monográfiája, Kolozsvár, 1999.
5. Bullinger, Heinrich, Második helvét hitvallás, ford. Buzogány Dezső, Juhász Tamás, Sipos Gábor, Kolozsvár, 1999).
6. Buzogány Dezső, Harc a tiszta evangéliumért: Kétszáz esztendő az erdélyi református egyház életéből, 16-17. század: Egyetemi jegyzetek, Kolozsvár, 1999.
7. Buzogány Dezső, Az Erdélyi IKE története 1930-ig, Kolozsvár, 2000.
8. Kurta József., Az Öreg graduál századai Erdélyben, Kolozsvár, 2002.
9. Kolumbán Vilmos József, Törvényhozó egyház: Ez erdélyi református egyház élete a zsinati végzések tükrében 17-18. század, Kolozsvár, 2002.
10. A kolozsvári Protestáns Teológia élete 1950–1955 között: Dokumentum-gyűjtemény és interjúsorozat az Intézet életéről, szerk. Kádár Tamás et al., Kolozsvár, 2002.
11. Kozma Zsolt, A Kálvinista Világ és a Kiáltó Szó repertóriuma, Kolozsvár, 2003.
12. Imre Lajos, Szombatesték a parókián: Ötvenkét meditáció ifjú lelkipásztoroknak, Kolozsvár, 2003.
13. Imre Lajos, A szenvedés kérdése, szerk. Adorjáni Zoltán, Kolozsvár, 2004.
14. ??? (14)
15. Kolumbán Vilmos József, Backamadarasi Kiss Gergely, Kolozsvár, 2005.
16. Ősz Sándor Előd, A Szászvárosi Református Kollégium diáksága, 1669-1848, Kolozsvár, 2006.
17. Alma mater: Az Erdélyi Református Egyházkerület kollégiumainak élete a két világháború között, Kolozsvár, 2006.

A levéltár története

Az erdélyi református egyházban a 20. század harmadik évtizedétől fokozatosan erősödött a múlt írásos emlékeinek korszerű kezelése iránti igény, de a célravezető megoldás, egy szaklevéltár paradox módon csak a kommunista diktatúra alatt jött létre. Az 1957-es levéltári törvény ugyanis lehetővé tette, hogy az egyházak történelmi értékű irataikat az állami levéltárakkal azonos szabályok szerint, de saját hatáskörükben őrizzék. Ezért az egyházkerület 1961-ben két gyűjtőlevéltárat hozott létre Kolozsvárott és Marosvásárhelyen.

A kolozsvári gyűjtőlevéltár elhelyzésére a Farkas utcai templom kínálkozott, amelyet 1958–1960 között restauráltak, és ennek során a csonkatornyot a levéltári céljának megfelelően újították föl. Első emeletére került a dolgozó- és kutatószoba, fölötte pedig két alacsony raktáremeletet alakítottak ki. Itt kezdte meg a munkát László Dezső volt kolozsvár-belvárosi lelkész, aki a politikai fogságból szabadulva nem kaphatta vissza állását.

Az első levéltárosok sorra gyűjtötték be az országos református intézmények (Főkonzisztórium és Igazgatótanács, Püspöki Hivatal stb.), a városi egyházközségek, a közép-erdélyi egyházmegyék (Szék, Kalotaszeg, Kolozsvár) történeti irategyütteseit. A hatvanas-hetvenes években kerültek a Gyűjtőlevéltárba a fogarasi egyházközség, a szászvárosi református Kun Kollégium, a hunyad-zarándi egyházmegye, a Dél-erdélyi Egyházkerületi Rész Igazgatótanácsa és a Diakonissza Intézet levéltárai is. Az 1980-as években az anyaggyarapítás nem folyt a korábbi lendülettel és mennyiségben, de a dési egyházmegye, a szászvárosi és Hátszeg környéki egyházközségek levéltárai mellett értékes személyi hagyatékok is gazdagították a levéltárat (R. Berde Mária írónő, Kristóf György és Bustya Endre irodalomtörténészek, Debreczeni László építész, Kecskeméthy Csapó István, id. Nagy Géza teológiai tanárok, stb.). 1987 és 1992 között a levéltárat bővíteni kellett, így a dolgozószoba lekerült a földszintre, a templom kerengőjébe, helyén pedig kétszintes raktárat alakítottak ki.

1968-ban László Dezső visszakaphatta lelkészi állását, helyébe először Kiss Ágnes tanárnő, majd 1977-től az akkor végzett Sipos Gábor történészhallgató került. 2000-től egy második levéltáros is munkába állt.

A levéltár kezdettől fogva minden érdeklődő kutató számára nyitva állt, de 1989 előtt külföldiek csak ritkán kaptak kutatási engedélyt, és akkor is minden esetben elkísérte őket az Állami Levéltár egyik alkalmazottja. A romániai diktatúra bukása után szabadon fejlődhettek külföldi kapcsolatok, ennek köszönhetően rendelkezik a levéltár 1996-tól (ajándékba kapott) fénymásológéppel és számítógéppel.

Nyomtatott segédletek

• Jakó Zsigmond, A levéltárvédelem útja az erdélyi reformátusok körében, in Uő, Írás, könyv, értelmiség, Bukarest, 1976, 103–138.
• Sipos Gábor, Az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltára, in Aetas 1993:3, 189-191.
• Sipos Gábor, A kolozsvári Református Levéltár a levéltáros és a kutató szempontjából, in Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete konferenciája, Nyíregyháza, 1997. augusztus 27., szerk. Janka György, Nyíregyháza, 1998 (A Hajdúdorogi Görög Katolikus Püspöki Levéltár kiadványai , 2), 111-116.
• Sipos Gábor, A kolozsvári Református Gyűjtőlevéltár negyven éve, in Korunk 3(2001):9, 46-49. – Lásd még: http://epa.oszk.hu/00400/00458/00045/kolozsvari.htm

Erdélyi református levéltári kiadványok

1. Dáné Veronka–Sipos Gábor, Az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárának ismertető leltára, Kolozsvár : 2002.
2. Dáné Veronka, Az erdélyi Református Főkonzisztórium levéltárának mutatója 1700-1750, Kolozsvár : 2002.

Erdélyi Református Egyháztörténeti Adatok

1. Erdélyi református zsinatok, III: 1771–1789; IV: 1790–1800, s. a. rend. Buzogány Dezső et al., Kolozsvár, 2001.
2. A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere, I: Algyógy–Haró, 1686-1807; II: I-L; III: Marosnémeti–Zejkfalva, 1686-1807, s. a. rend. Buzogány Dezső–Ősz Sándor Előd, Kolozsvár, 2004–2007.
3. A Sepsi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei, 1728-1790: Aldoboly–Zalán, s. a. rend. Kolumbán Vilmos József, Kolozsvár, 2005.
4. A Hunyad-Zarándi Református Egyházmegye Parciális Zsinatainak végzései, 1686–1718, 1810–1815, s. a. rend. Buzogány Dezső–Ősz Sándor Előd, Kolozsvár, 2007.
5. A nagysajói káptalan egyházközségeinek történeti katasztere, 1745–1814, s. a. rend. Kolumbán Vilmos József, Kolozsvár, 2007.

2008.