Pálos olvasókönyv

3 hónap ago
Irodalmi antológia összeállította Sudár Annamária; tervezte Török Máté Magyar Pálos Rend–Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 2023. – 750 oldal Az ismeretterjesztés céljából készült kiadvány lapjain pálosoktól...
Koltai András

Konferenciafelhívás (2024.01.30.)

3 hónap 1 hét ago

EGYHÁZ-LÁTOGATÁS

Helyzetkép, kérdések, tanulságok a veszprémi római katolikus egyházmegye templomainak adatgyűjtése nyomán

A Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár, mint projektgazda és a Magyar Építészeti Múzeum Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ 2024 szeptemberének végén rendezi meg a „Veszprém megyei templomok adatbázisa” című, 2020–2024 között megvalósuló OTKA K pályázat (K 134806) záró konferenciáját Veszprémben. A rendezvényen a kutatócsoport tagjai számolnak be a munkák során kirajzolódott új kutatási irányokról, témákról, tanulságokról, illetve várjuk előadóként mindazok jelentkezését, akik a projekt témájában (templomépítészet, egyházművészet, levéltári forráskutatás, művészettörténet, műemlékvédelem) és különösen az alábbi témakörökben új kutatási eredménnyel tudnak jelentkezni, elsősorban a veszprémi egyházmegye Balatontól északra eső területeit érintően:

1) személyek (alkotók, tervezők, megrendelők, műemléki szakemberek; tevékenység, életmű – vonatkozó jelentős új információk), műhelyek:

  • eddig kevéssé ismert templomokban alkotó művészek bemutatása;
  • a templomi üvegablakok mesterei;
  • liturgikus berendezéseket gyártó műhelyek a 18–19. század végéig;
  • barokk kőfaragóműhelyek és kutatásuk;
  • a II. világháború előtti és utáni aktív képzőművészek életművének veszprémi egyházmegyei vonatkozásai;
  • újonnan feltárt, feldolgozott iratcsoportok templomépítészeti és művészettörténeti vonatkozásai (mecenatúra, hagyatékok, a püspökség egyháztörténeti bizottsága működésének bemutatása stb.);
  • a II. világháború utáni templomépítészet a Veszprém vármegyében (pl. Vándor Ferenc egyházmegyei főépítész, illetve más építészek, műemlékes tervezők tevékenysége stb.);
  • Zákonyi Ferenc és a balatonfüredi turisztikai hivatal ösztönző és szervező szerepe a műemlékvédelemben;
  • Körmendy József felsőörsi plébános, püspöki levéltáros és a műemlékvédelem;
  • az egyházmegyei templomok kutatásában érintett régészek, műemlékes kutatók bemutatása;

2) folyamatok (tipológiai, stiláris, művészettörténeti jelenségek elemzése):

  • templomtitulus-váltások a középkor és a barokk kor között; a későbbiekben bekövetkező cserék (egyedi) okai;
  • a templomok hódoltság kori használatát követő és az első 18. századi, gyakran a barokk kori átépítéséket megelőző renoválások: előfordulások, jellemzői;
  • 18. századi templomépítések, különös tekintettel Padányi Biró Márton püspök tevékenységére;
  • a liturgikus berendezés változása II. vatikáni zsinat előtt és után – esettanulmányok;

3) műemléki érték (műemléki védettség, állagvédelem, kutatások, megújítások):

  • az egyházmegyei templomokhoz kapcsolódó szórvány műtárgyak azonosítása;
  • „védelemre javasolt”: az 1910–1930-as évek templomai;
  • a Balaton-felvidéki templomromok festett vakolatai – esettanulmányok;
  • állapot, karbantartás, aktuális fenntartói viszonyok, pályázati rendszer és műemlékvédelem (templomok használatban és romok);
  • új régészeti kutatások, feltárások az egyházmegye templomaiban, templomromjain.

A rendezvényre 2024. március 15-ig várjuk az előadójelöltek jelentkezését, amely 1500–2000 karakteres rezümé megküldésével történik a plakáton szereplő emailcímre. Az előadás-tervezetek befogadásáról 2024. március 25-ig értesítjük a jelentkezőket. Mivel a konferencia alkalmával szeretnénk kézbe adni a befogadást nyert előadások írásos, 25–40.000 karakter terjedelmű, 5–10 illusztrációt tartalmazó tudományos közleménnyé szerkesztett változatát, ezért ezek leadási határidejét is meghatározzuk előre (2024. május 31.).

   

 

 

Kategória: OTKA-pályázat
vlvltr

Eine weitere Vitas Patrum-Inkunabel im Schottenstift

3 hónap 1 hét ago
In der Inkunabelsammlung des Schottenstifts findet sich eine Ausgabe des hagiographischen Werkes Vitas patrum, welche im Gegensatz zu drei anderen Ausgaben nicht vom gedruckten Inkunabelkatalog Albert Hübls aus 1904 erfasst wurde und somit bislang offenbar keinen Eingang in gängige nationale und internationale Kataloge erfahren hat.1 Wie sich nun ergeben hat, handelt es sich bei Ink. 25b um ein Exemplar der um 1478/80 bei Johann Zainer in Ulm gedruckten Ausgabe des Werks (GW M50882, ISTC ih00200000), dem jedoch das Register (10 Bl.) sowie fol. 1–9 … Eine weitere Vitas Patrum-Inkunabel im Schottenstift weiterlesen →
Maximilian Alexander Trofaier

Kalocsai e-kutatásról a Családfa Magazin újévi számában (2024.01.26.)

3 hónap 1 hét ago

Tudomásunk szerint első alkalommal került egy magazin címlapjára régi levéltári raktárunk képe, a Családfa - Családtörténeti Magazin 2024/1. száma így már ránézésre is meglepetés volt a számunkra. Természetesen nem csak a raktárba pillanthatunk be a lap segítségével, ebben a számban kapott helyet a kalocsai e-kutatás és Matricula-Historia-online szolgáltatásunk történetének, tartalmának ismertetése.
Az írást pdf-formátumban tesszük elérhetővé honlapunkon, a tavaly indult, hiánypótló Családfa Magazint pedig kutatóink figyelmébe ajánljuk!
Lakatos Andor: E-kutatás Kalocsán: a Matricula-Historia-online (Családfa - Családtörténeti Magazin 2024. II. évf. 1. szám, 50-55.o.)

Hírek: 
kalocsakfl

Öveges professzor, az időtálló influenszer

3 hónap 1 hét ago
Öveges professzor, az időtálló influenszer szerkeszto 2024. 01. 24.

Öveges Józsefet bemutató kiállításunk, amelyet Borbás Péter készített, 2023. decembere óta tekinthető meg a Piarista Múzeum Facebook felületén. Az M5 Librettó műsorának 2024. január 19-i adásában Koltai András beszélt a kiállításról és Öveges professzorról (29:53-tól).

szerkeszto

Beeindruckende Zeugnisse der Buchkunst im Krefelder Museum Burg Linn zu bewundern

3 hónap 2 hét ago
In der unmittelbaren Umgebung eines beschaulichen historischen Städtchens, einer mittelalterlichen Burg und des ehemaligen Jagdschlosses der Kölner Kurfürsten gelegen, beherbergt das Museum Burg Linn einen bemerkenswerten historischen Buchbestand von rund 3500 Bänden (archivalia.hypotheses.org berichtete). Ansprechend präsentiert in einem historischen Apothekenschrank ist ein Großteil der Sammlung ein echter Blickfang im ersten Obergeschoss der Dauerausstellung. Dazu gehören eine große Zahl niederländischer Werke, Stücke aus einer historischen Gymnasialbibliothek sowie neben einem Mercator-Atlas auch eine niederdeutsche Psalterhandschrift.    Ausgewählte Stücke konnten mit Mitteln des Fördervereins Freunde der Museen Burg Linn … Beeindruckende Zeugnisse der Buchkunst im Krefelder Museum Burg Linn zu bewundern weiterlesen →
Johannes Maximilian Nießen