Advent 2025 ∗ 0 ∗ 30. 11.
(English) ICARUS Convention #35 – Bridging Centuries – a look back
Könyvbemutató Kaposvárott (2025.09.24.)
1777-ben, a dunántúli római katolikus püspökségek területének rendezése, valamint a szombathelyi és székesfehérvári püspökségek létrehozása eredményeképp az ősi, „Drávától a Dunáig” húzódó veszprémi egyházmegye területe is megváltozott. Az ekkor kinevezett Bajzáth József püspök egyik első feladata volt a új viszonyok közti egyházi struktúrák, illetve a hívek számba vétele és értékelése. 1778-1779-ben ezért végiglátogatta egyházmegyéjét, amely három vaskos vizitációs kötetet eredményezett a somogyi, veszprémi és zalai főesperességek plébániáiról.
Intézményünk elkötelezett volt e jegyzőkönyvek megjelentetése iránt: a zalait 2020-ban, a veszprémi 2021-ben jelentettük meg. Nemrég, szeptember 11-én sor került a somogyi részek forráskiadványának bemutatójára: a rendezvénynek az MNL Somogy Vármegyei Levéltára adott otthont. A levéltári délutánon Knapp Éva Mesztegnyő község 18. századi újjáéledéséről írt, Regeneratio et Contantia című, a Pécsi Tudományegyetem által kiadott monográfiáját is ismertették.
A levéltári kiadványok Kanász Viktor, a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport munkatársa szerkesztésében, Tuhári Attila és Kalotai Noémi közreműködésével, az NKA támogatásával, illetve az Veszprém Megyei Templomok Adatbázisa OTKA K program keretében jelentek meg.
Beszámolók készültek a rendezvényről a Magyar Kuriron, a Fraknói Kutatócsoport oldalán, illetve a Kapos TV-n (18.18-tól).
Kategória: OTKA-pályázatRészvétel doktori értekezés munkahelyi vitáján (2025.11.25.)
2025. november 25-én, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán, a Sophianum épületében (1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér 1.) rendezték Sági György: A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye története Grősz József érsek egyházkormányzása idején (1943-1961) című doktori (PhD) értekezésének munkahelyi vitáját. Az eseményen Lakatos Andor levéltárvezető (KFL) külső bírálóként vett részt. A hiánypótló munka nyilvános vitája 2026 tavaszán várható.
Hírek:Pap – tudós – művész
Dr. Timár György (1932–2010)
Benda Kálmán emlékére
Die Herstellung von Papier
RENDSZERFRISSÍTÉS - E-ARCHÍVUM
(English) From Manuscript to Mastery: Read Mons. Dr. Gallo’s Accessible Guide Online
(English) New Vice-President: Prof. Antonella Ambrosio
Geschichte und Geschichten aus Friesland – die Jahresausstellung der Bibliothek des Mariengymnasiums präsentiert regionale Schätze
Marc-Aurel-Handschriften-Makulatur bei Landesausstellung in Trier zu bewundern
Halle an der Saale: Historische Schulbibliotheken im Dialog 2025
Rund 25.000 Bücher gehen auf Reisen – Historische Bibliothek des Domgymnasiums Verden wird in Leipzig gereinigt
BESZÁMOLÓ - NKA KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA (LEVÉLTÁR) 2024
BESZÁMOLÓ - NKA KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA (LEVÉLTÁR) 2024
Digitalizálást szolgáló eszköz beszerzése a Pécsi Egyházmegye gyűjteményei (Levéltár, Könyvtár, Múzeum) részére
Pályázati azonosító: 505105/3835 (208105/00224)
A Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiumához 2024 tavaszán a Pécsi Egyházmegyei Levéltár pályázatot nyújtott be az egyházmegye gyűjteményei, így a Pécsi Egyházmegyei Levéltár, a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár és a Pécsi Egyházmegye Muzeális Gyűjteménye számára állományvédelmi és digitalizálási munkákhoz szükséges eszköz beszerzése tárgyában.
Ismerkedés a KFL örmény forrásaival (2025.11.07.)
2025. november 7-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Intézetének Örmény Tanulmányok Programjában résztvevő, többségében örmény történelem szakos hallgatók és doktoranduszok látogattak el levéltárunkba. A 45 fős csoport dr. Kovács Bálint, az Armenológiai Tanszék vezetője és dr. Karen Jallatyan, diaszpóra-kutató örmény professzor vezetésével érkezett Kalocsára. Kérésükre Lakatos Adél levéltáros mutatta be a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltárat, és ismertette az itt őrzött örmény forrásokat, valamint az újvidéki örmény diaszpóra történetét. Az előadás vetített vázlatát pdf formátumban tesszük elérhetővé honlapunkon.
Hírek:Ismeretterjesztő előadás családkutatásról, a Tomori-Szeniorakadémián (2025.11.05.)
2025. november 5-én Budapesten, a Tomori Szeniorakadémián tartott ismeretterjesztő előadást Lakatos Adél levéltáros (KFL) A családfakutatás forrásai és lehetőségei címmel. Az előadás vetített változatát pdf formában tesszük elérhetővé honlapunkon.
Hírek:



