Honlap http://archivum.piarista.hu
Cím 1052 Budapest, Piarista köz 1.
Telefon 1/4864-485
Fax
E-mail archivum(contra)piarista.hu
Nyitvatartás hétfő-szerda 9–17, előzetes megbeszélés szerint

A rendtartomány története [ Bibliográfia | Kiadványsorozat ]

A levéltár története [ Segédletek ]

Munkatársak

ArcaAz iratállomány leírását lásd a magyarországi egyházi levéltárak közös segédletében

 

A rendtartomány története

A Kegyes Iskolák Rendjét a spanyol származású Kalazanci Szt. József (1556-1648) alapította, aki 1597-től kezdve munkatársaival „kegyes”, azaz ingyenes és vallásos iskolákat működtetett Rómában. A piarista iskokák kezdetben elsősorban anyanyelvű, elemi szintű képzést nyújtottak, de a rend tevékenységében egyre inkább a közép- sőt a felsőfokú oktatásra helyeződött a hangsúly. Közép-európai intézményeikben (amelyek közül az első 1633-ban a morvaországi Nikolsburgban nyílt meg) már szinte kizárólag csak latin nyelvű, gimnáziumi osztályok voltak, gyakran kiegészítve tanítási rendszerük egyik sajátos elemével, a matematikai osztállyal. A rend első magyarországi rendháza és iskolája 1666-ban jött létre Privigyén (de a Lengyelországnak elzálogosított szepességi Podolinban már 1642-től működtek piaristák). Onnét kiindulva Breznóbányán (1673) majd a Pozsony melletti Szentgyörgyön (1685) alapítottak piarista rendházakat, amelyek 1692-ig a lengyel, majd rövid átmeneti időszak után 1695-től „viceprovincia”-ként a Németországi Rendtartományhoz (Provincia Germaniae) tartoztak.

A török és kuruc háborúk lezárultával a piaristák nagyarányú terjeszkedésbe kezdtek, amelynek következtében 1721-ben létrejött az önálló magyar rendtartomány. Az új alapítások közül nem egy később országos jelentőségűvé vált, például a nyitrai (1698), a veszprémi (1711), a pesti (1717) vagy a szegedi (1720) gimnáziumok. A 18. század során rend tagjai a tanítás mellett szívesen elvállalták városi plébániák adminisztrációját is (pl. Breznóbányán, Szegeden, Máramarosszigeten) és részben a plébániai jövedelmekből tartották fönn kollégiumaikat. Több helyen nemesi konviktust (Nyitra, Debrecen, Vác, Szentanna) és filozófiai kurzust (Pest, Szeged, Kalocsa, Vác, Tata) is vezettek, 1763-tól pedig Szencen egy felsőfokú közgazdasági iskolát (Collegium Oeconomicum) indítottak, amely azonban 1776-ban egy tűzvész folytán megszűnt. A piaristák elsőként honosították meg a magyarországi katolikus iskolákban a kísérleteken alapuló „új filozófia” oktatását. Az 1770-es évek végén végén már 27 piarista iskola működött Magyarországon, beleértve azt a négyet is, amelyet a feloszlatott jezsuita rendtől vettek át 1776-ban (Kolozsvár, Kőszeg, Selmecbánya, Trencsén). 1782-től a podolini rendház is a magyar rendtartományhoz tartozott.

II. József reformjai következtében egy rendház megszűnt (Medgyes), kettő más városba költözött (Tokajból Sátoraljaújhelyre, illetve Szentannáról Temesvárra), továbbá 1781-től a magyarországi piaristáknak meg kellett szakítaniuk kapcsolataikat a rend római központjával. Az egység helyreállítására csupán 1904-ben került sor.

A 19. század első felében három újabb helyen kezdtek tanítani a piaristák Magyarországon: Léván (a bencéseknek átengedett kőszegi iskola helyett 1815-ben), a budai egykori jezsuita iskolában (1832) és Nagybecskereken (1846). 1806-ban rend megkapta az egykori fehérvári őrkanonokság Somogy megyei (mernyei) uradalmát. Az 1848/1849-es szabadságharc vihara a magyar piarista rendet is megtépázta. 1848 őszén a rend vezetői elbocsátották az összes növendéket, majd 1850 és 1852 között az osztrák kormányzat tiltotta novíciusok fölvételét. Ugyancsak a kormányzat vette el a rendtől a budai iskolát 1851-ben, majd a kalocsait az érsek adta át a jezsuitáknak 1860-ban. A breznóbányai (1857), korponai (1874) és besztercei (1878) intézetekről a megnövekvő oktatásügyi követelmények miatt kellett lemondania a rendnek.

Trianon előtt közvetlenül 24 piarista rendház és iskola volt Magyarországon, amelyekből azonban csupán 10 maradt magyar területen. Kilenc Csehszlovákia, négy Románia (ezek az 1920-as években önálló rendtartományokká szerveződtek), a nagybecskereki gimnázium pedig Jugoszlávia területére került. Ezen iskolák legtöbbjét államosították, csupán Kolozsvárott és Temesváron működhetett tovább egy-egy gimnázium. Magyarországon azonban a világháború és a forradalmak elmúltával a rend új virágzást élt meg, még a század elején megkezdett rendi reformnak köszönhetően, amely lassan leszámolt a 19. századi magyar piaristák elvilágiasodott szemléletével és életmódjával. E korszak legnevesebb, országos hatású piarista egyéniségei a teológus Schütz Antal (1880–1953) és a költő Sík Sándor (1889–1963) voltak.

A kommunista diktatúra 1948-ban államosította a rend iskoláit, majd 1950 nyarán hat rendház lakóit kényszerlakhelyre deportálta. Az 1950. évi egyezmény ugyan lehetővé tette, hogy a rendtartomány újból megnyithassa két iskoláját (Budapesten és Kecskeméten), de a 237 szerzetesből csak 90-en maradhattak meg a rendi keretben. A diktatúra bukása után négy piarista iskola (és rendház) nyílt meg újra: Vácott (1991), Szegeden (1991), Nagykanizsán (1992) és Mosonmagyaróvárott (1994). Ezenkívül a rendtartomány Gödön építőipari szakmunkásképző iskolát(1991-től), Sátoraljaújhelyen diákotthont (1992-től), Szegeden pedig egyetemi szakkollégiumot tart fönn (1992-től).

Bibliográfia

  • Balanyi György–Biró Imre–Biró Vencel–Tomek Vince, A magyar piarista rendtartomány története, Bp., 1943.
  • Piaristák Magyarországon 1642-1992: Rendtörténeti tanulmányok, szerk. Holl Béla, Bp., 1992.
  • Magyar piaristák a XIX. és XX. században: Életrajzi vázlatok, szerk. Balanyi György. Bp., 1942.
  • Léh István, Catalogus religiosorum Provinciae Hungariae Ordinis Scholarum Piarum / A magyar piarista rendtartomány történeti névtára 1666-1997, s. a. rend., kieg. Koltai András, 1998 (METEM Könyvek, 21).
  • Borián Tibor–Koltai András–Legeza László, Piaristák, Budapest, 2007 (Szerzetesrendek a Kárpát-medencében).
  • A piarista rend Magyarországon, szerk. Forgó András, Budapest, 2010 (Művelődéstörténeti Műhely, Rendtörténeti konferenciák, 6).

Magyarország piarista múltjából

  1. Koltai András, Bevezetés a piarista rend magyarországi történetének forrásaiba és irodalmába, Budapest, 2007.
  2. Böszörményi Géza SchP, A magyar piaristák 1950-ben: Szétszóratás és újrakezdés, a visszaemlékezések szerzői Szűcs Imre, Fazekas József, Galambos László, Biró Imre, Magyar István, Veszprémi Tibor, Etele György, Budapest, 2007.
  3. Haraszti Mihály, Tatabánya és a piaristák, Budapest, 2009.
  4. Russel Károly–Fekete Endre–Hám Antal, A kolozsvári Kalazantinum története, s. a. rend. Sas Péter, Budapest, 2009.
  5. A piarista nevelés újraindulása Szegeden 1991–1999, szerk. Miklós Péter, Budapest–Szeged, 1991.
  6. Szende Ákos, Piarista eszmék és sorsok a 20. századból, Budapest, 2013.
  7. A magyar piaristák és a Tanácsköztársaság, bev. Szakál Ádám SchP, a forrásokat s. a. rend. Koltai András, Budapest, 2013.
  8. Koháry István emlékkönyv, szerk. Kozicz János–Koltai András, Budapest, 2015.
  9. Both Ferenc, Ötven év a temesvári piarista gimnázium történetéből (1885–1935), s. a. rend. Sas Péter, Budapest, 2015.
A levéltár bejárata és ablakai (alul) a Mikszáth téri rendház udvarán Részlet a levéltár raktárából A levéltár kutatószobája és a tervrajztartó szekrény

lapkezdet

A levéltár története

A magyar rendtartomány levéltárát 1692-ben hozta létre a magyarországi piarista rendházak élére akkor kinevezett commissarius generalis, Mösch Lukács (a S. Edmundo). Bár három évvel később megszűnt a magyarországi piaristák önállósága, a német rendtartomány (Provincia Germaniae) alá rendelt viceprovinciálisaik végig megtartották önálló iratkezelésüket és levéltárukat, egészen 1721-ig, a teljes jogú magyar rendtartomány létrejöttéig. A tartományfőnökség mellett azonban az egyes rendházaknak is megvoltak a saját levéltáraik, amelyek természetesen részben régebbiek voltak a rendtartományénál. Mindkét fajta levéltárban elsősorban különféle másolati könyvek voltak, amelyekbe a rendkormányzattal kapcsolatos rendeleteket, kimutatásokat, és egyéb följegyzéseket másoltak.

A rendtartományi elöljárók székhelye kezdettől fogva Privigyén volt, az ottani rendházban tartották a levéltárat is. A 18. század első felében a tartományfőnökök sokat tartózkodtak Nyitrán, majd 1757-ben Cörver János provinciális Pestre tette ét székhelyét és levéltárát is. Itt az iratokat többször is rendezték, először Kácsor Keresztély asszisztens 1784-ben, majd Dományi Márk exprovinciális és Hegedűs Alajos tartományfőnöki titkár 1809-ben. A fontosabb iratokat ekkor témakörök szerint 60 fiókba (forulus) osztották. Az egyes fiókokba alkalmilag, egészen a 19. század végéig újabb iratokat is helyeztek, de a tartományfőnökségen összegyűlt 19. századi iratok többségét külön kezelték. Ezeket eleinte időszakosan, majd a század második felétől folyamatosan iktatták is. A két gyűjteményt a 20. század elején „archivum”-nak, illetve „rendfőnöki irattárnak” nevezték.

Az „archivum” újabb rendezésére az új budapesti rendház fölépülte után, 1920 és 1922 között került sor. Jászai Rezső levéltáros megtartotta a levéltár régi egységeit, a forulus-okat, de azokat új polcokra és rendbe helyezte, továbbá kiegészítette az „archivum”-ban időközben fölhalmozódott egyéb iratokkal. A 19. század végétől ugyanis számos rendház és iskola értékesnek ítélt régi iratait gyűjtötték be a rendtartományi levéltárba (többek között Podolinból, Privigyéről, Breznóbányáról). Ezenfelül a tartományfőnökség levéltárába gyűjtötték össze a 18. századtól kezdve az elhunyt piaristák által hátrahagyott kéziratokat is, amely gyűjtemény a 20. század elején már terjedelmes irathagyatékokkal is bővült. Mindezeket azonban Jászai a proveniencia elvének szinte teljes figyelmen kívül hagyásával rendezte össze és új segédletet sem készített, hanem az 1809. évi lajstromkönyvet javította és bővítette.

1953-ban, amikor a piaristáknak el kellett hagyniuk a Váci utcai rendházat, hogy a Józsefvárosba költözzenek, a levéltár továbbra is a régi épületben maradt (mivel a levéltári szekrények nem fértek volna be a Mikszáth Kálmán téri rendházba), sőt a „rendfőnöki irattár” anyagát is mellé helyezték. 1961 decembere és 1962 februárja között azután az egész anyagot a Szent István bazilika sekrestyéje fölötti termekbe költöztették. A helyiség azonban később beázott, a szekrények tönkrementek, így 1978-ban a levéltárat a Mikszáth Kálmán téri piarista gimnázium udvarára nyíló egyik földszinti helyiségbe szállították. Időközben, 1974-ben Csányi László új lajstromokat készített a levéltár anyagáról.

Hosszú előkészület után a levéltár 2011 júliusában ismét a régi, Váci utcai piarista épületbe költözött vissza, ahol a raktár a pincében, a munkaszoba és a könyvtárral közös kutatóterem az I. emeleten kapott helyet. A költözés során az addig szétszórtan őrzött iratok proveniencia szerinti fondokká egyesítve, a törzsszámok rendjében kerültek elhelyezésre.

Nyomtatott segédletek

  • Nyers Lajos, A piarista levéltárügy és rendtörténetírás, in Emlékkönyv Szentpétery Imre születése hatvanadik évfordulójának ünnepére, Budapest–Pécs, 1938, 335-347.
  • Koltai András, Mösch Lukács és a magyar piaristák első levéltárai, in Levéltári Szemle 47(1997):2, 17-30 = Egyház és művelődés: Pannonhalma 996-1996: Tudományos konferencia Pannonhalma és a magyar oktatás millenniuma emlékére: Pannonhalmi Főapátság 1996. október 27-29., szerk. Hajdú Ákos–Kokas Zsuzsa, Budapest, 1997, 107-130.
  • Koltai András, A Magyar Piarista Rendtartomány Központi Levéltárának kéziratkatalógusa, I. kötet, Budapest, 2000 (Magyarországi egyházi könyvtárak kéziratkatalógusai / Catalogi manuscriptorum, quae in bibliothecis ecclesiasticis Hungariae asservantur, 13).
  • Rendi levéltárak térképeinek katalógusa 2: Pálos és piarista térképek, összeáll. Dóka Klára, munkatársa Csányi László, Budapest, 1991 (Magyarországi egyházi levéltárak térképei, 16). – A levéltár térképeinek katalógusa: 37-108.
  • Mojzer Miklós, Architectura civilis : Iskolás művészet a XVIII. századi építészetünkben, in Művészettörténeti Értesítő 6(1957) 103-118. – A levéltár terv- és rajzanyagának jegyzéke: 116-118.
Összetűzés a szepesolaszi katolikusok és evangélikusok között 1672-ben, Hanacius Ferenc (a S. Wenceslao) rajza önéletírásában, 1695 körül (Manuscripta vetera [I.2.a], Series altera, n° 1). A máramarosszigeti piarista kollégium királyi alapítólevele, 1736 (Archivum Provinciae Hungariae vetus [I.1.a], Diplomata fundationum, n° 22). Piarista tanárok az 1860-as években, Váry Gellért rajza önéletírásában, 1878 (Váry Gellért hagyatéka [IV.79], Sk 7).

Koltai András, 2004-2014. lapkezdet