Nagyváradi Egyházmegyei Levéltár

Honlap	http://www.varad.org/hu/leveltar
Cím	RO-410161 Oradea / Nagyvárad, Sirul Canonicilor / Kanonoksor 7.
Telefon	+40-259-411180 (püspökség)
Fax	+40-259-411180 (püspökség)
E-mail	leveltar(contra)varad.org
Nyitvatartás	előzetes egyeztetés alapján

A egyházmegye története [ Bibliográfia ]

A levéltár története [ Segédletek ]

Munkatársak

A Nagyváradi Egyházmegye története

A Szt. István király által bizonytalan időpontban Bihar (Várad közvetlen közelében) központtal alapított püspökséget Szt. László király (1077–1095) helyezte át Váradra 1090 körül. A korábban valószínűleg az egri püspökséghez tartozó terület a váradi püspökség alapításától kezdve a kalocsai érsekség joghatósága alá került. Területének java megegyezett Bihar megye teljes és néhány szomszédos megye (Békés, Zaránd, Kolozs) kisebb területével. A középkor folyamán hat főesperességre oszlott (székesegyházi-bihari, békési, kalotai, homorogi, köleséri, szeghalmi), összesen több mint 300 plébániával. 1113 után a váradi székesegyházban temették újra az 1192-ben szentté avatott alapítót, László királyt, akinek sírja Váradot a középkori Magyarország egyik legjelentősebb zarándokhelyévé tette. A város szerzetesrendjei, egyházi építészete, művelődési intézményei és káptalanának hiteleshelyi tevékenysége révén is az ország egyik legfontosabb egyházi központja volt. Széles körű kiváltságainak és jelentős bevételeinek köszönhetően a püspökség a tatárjárás (1241–1242) és a püspökség székhelyét sújtó tűzvészek pusztításai után is rendre talpra állt.

A 16. század közepe azonban a teljes pusztulást hozta a váradi püspökségre. A reformáció gyors és megállíthatatlan térnyerése az intézmény gyors elhalását eredményezte. 1556 után a püspökség már csak névlegesen működött, birtokait az erdélyi fejedelmi kincstár foglalta le, a plébániák hívek és papok nélkül maradtak. Az egykori püspöki székhelyből az Erdélyi Fejedelemséget védő végvár lett, amelyet 1660-ban elfoglaltak a törökök és csak 32 év múltán, 1692-ben szabadult fel. Ez az időpont a püspökség újkori történetének kezdete, újjáalapítása. A 18. század az intézmények, plébániák újraalapításának és a birtokok visszaszerzésének időszakát jelentette, hiszen a felszabadulás után az egyházmegyének sem javai, sem hívei nem voltak. Az újjáépítésben élen járó püspökök Benkovics Ágoston (1681–1702), Csáky Imre (1702–1732), Csáky Miklós (1737–1747), Forgách Pál (1747–1757) és Patachich Ádám (1759–1776) voltak. Az egyházmegye területe is módosult némileg: Zaránd és Kolozs megyei területeit jórészt elveszítette, viszont bekebelezte Kraszna és Közép-Szolnok vármegyéket. Új területi beosztása szerint négy főesperesség alakult (székesegyházi, békési, krasznai, középszolnoki). Váradra visszatelepültek, illetve letelepedtek a jezsuiták, ferencesek, premontreiek, kapucinusok, pálosok, irgalmasrendiek, orsolyiták, Debrecenbe a piaristák és a ferencesek, Szilágysomlyóra a minoriták. Papnevelde (1741) és egyházi nyomda (1745) kezdte meg működését, illetve ekkor épült föl a monumentális székesegyház (1752–1780) és püspöki palota (1779) is. A püspökséghez tartoztak a Magyarország (tehát nem Erdély) területén élő román görog katolikusok is, akiknek a 18. század elejétől önálló főesperesük, 1748-tól pedig rítushelynökük volt, végül pedig 1776-ban Mária Terézia királynő Nagyvárad székhellyel püspökséget alapított számukra.

A 18. század vége és a 19. század a békésnek mondható gyarapodás időszaka volt Lajcsák Ferenc, Bémer László, Szaniszló Ferenc, Lipovniczky István, Ipolyi Arnold, Schlauch Lőrinc püspökök alatt. Az egyházmegye oktatási, szociális és egészségügyi intézmények sorát hozta létre, illetve barokk és klasszicista stílusú templomok, rendházak sokasága épült a középkori épületek helyett, amelyek zömmel elpusztultak, illetve a református egyház tulajdonában maradtak. A püspökség és a székeskáptalan Nagyvárad városának és Bihar megye jelentős területeinek hűbérese volt, a magyarországi egyházmegyék közül a legnagyobb birtokállománnyal és jövedelemmel rendelkezett. Ennek is köszönhetően a 19. század második felétől a kimagasló tudományos tevékenységet kifejtő tudós papok sora kapott kanonoki stallumot Nagyváradon (Rómer Flóris, Fraknói Vilmos, Bunyitay Vince).

A trianoni béke (1920) következményeként az egyházmegye kettészakadt, a híveinek több, mint a fele a szűkebb Magyarországra került (a gyulai, később a debreceni apostoli kormányzóság vezetése alatt). A Romániához került rész, püspöki székvárosával együtt 1929-ben újabb megrázkódtatáson esett keresztül: közel évezredes fennállása után megszüntették és „szatmár-nagyváradi” néven összevonták a jóval fiatalabb szatmári egyházmegyével. A második bécsi döntést követően azonban 1941-ben XII. Piusz pápa szétválasztotta az egyházmegyéket, majd a határok visszaállítása után, 1948-ban ismét összevonta, bár ezt a román állam már nem ismerte el. Végül 1982-ben II. János Pál pápa állította föl ismét a külön váradi és szatmári püspökségeket, amelyek élére 1983-ban nevezett ki önálló ordináriusokat. Eközben 1947 után elkezdődött az egyházmegye több vértanút is követelő kálváriája a kommunista diktatúra alatt. Az államosítás (püspöki palota, iskolák, kórházak, szociális létesítmények, földbirtokok, könyvtárak, levéltárak) és az erőltetett szekularizáció teljesen szétverte korábbi struktúráit. Ezek romjain indult meg az építkezés 1990-ben, a püspökség újjászervezésekor.

Bibliográfia

Gánóczy, Antonius, Episcopi Varadinenses fide diplomatum concinnati, I-II, Viennae, 1776.
Keresztúri, Josephus Aloysius, Compendiaria descriptio fundationis, ac vicissitudinum episcopatus, et capituli M. Varadinensis, I-II, Magno-Varadini, 1806.
Bunyitay Vince, A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig, I-III: [Alapításától 1566-ig], Nagyvárad, 1883-1884; IV: A váradi püspökség a száműzetés s az újraalapítás korában (1566–1780) s. a. rend. Málnási Ödön, Debrecen, 1935. – Reprint kiadás: Nagyvárad, 2000-2002.
Molnár Antal, A váradi püspökség a 17. században a püspöki processzusok tanúvallomásainak tükrében, in Tanulmányok az alföldi katolicizmus török kori történetéhez, Bp., 2004 (METEM-könyvek, 45), 81-102.
Schematismus Historicus Venerabilis Cleri Dioecesis Magno-Varadinensis Latinorum, Nagyvárad, 1896.
Fodor József, A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, in Erdélyi egyházaink évszázadai, szerk. Barabás Zoltán–Miklós László–Bodó Barna, Bukarest, 1992 (Romániai Magyar Szó zsebkönyvek), 77-113.
Fodor József, A nagyváradi egyházmegye ideiglenes főpásztorai a XX. században, Kolozsvár, 2008.
Schematismus Historicus Venerabilis Cleri Dioecesis Magno-Varadinensis Latinorum, Nagyvárad, 1896.
A Nagyváradi Egyházmegye történelmi sematizmusa, Nagyvárad, 2003.
Zimmermann Károly, A nagyváradi l[atin] sz[ertartású] egyházmegyei clérus érdemei, Nagyvárad, 1864.
Bunyitay Vince, A váradi káptalan legrégibb statutúmai, Nagyvárad, 1886.
Varga Árpád, A váradi káptalan hiteleshelyi működése, in Művelődéstörténeti tanulmányok, szerk. Csetri Elek [et al.], Bukarest, 1980.
Emődi András, A nagyváradi szemináriumi nyomda 1745-1804, Nagyvárad, 2004.
Emődi András, Nagyváradi katolikus könyvgyűjtemények a 18. században, különös tekintettel a székeskáptalan könyvtárára, in Magyar Könyvszemle 119(2003), 419-428. Adattárral bővített változata: A Nagyváradi Székeskáptalan könyvtára a XVIII. században, Bp.–Szeged, 2002 (A Kárpát-medence kora újkori könyvtárai, 5).
Emődi András, A váradi egyházmegye 18. századi alumnusainak, papnövendékeinek és bölcsészhallgatóinak névtára (előkészületben)
Merényi-Metzger Gábor, A nagyváradi székeskáptalan tagjai (1920-1945), in Turul 70(1997), 13-19.


A nagyváradi püspöki palota, előtte Szt. László király szobra	A váradi káptalan magánlevéltárának eredeti szekrényfölirata 1797-ből	A püspöki és káptalani levéltárak első jegyzéke a 18. századból

A levéltár története

Jelenlegi egyházmegyei levéltárunk az egykori püspöki és káptalani levéltárak maradékain alakult meg 1998-ban. 1947-ben államosították a püspöki palotában lévő püspöki (egyházmegyei és gazdasági) levéltárakat, majd 1962-ben a székesegyház épületében lévő káptalani hiteleshelyi és házi levéltárakat. Mindkettő a legjelentősebb katolikus történeti levéltáraink közé tartozott és egyaránt a Bihar megyei Állami Levéltárba (Nagyvárad) kerültek. Sajnálatos módon államosításuk előtt egyik állományról sem készült ismertető vagy fondjegyzék. Az államosítás során (illetve az elől elrejtve) úgy a püspöki mint a káptalani állományokból visszamaradt néhány folyóméternyi vegyes eredetű iratanyag (18-20. sz.), többek között a teljes egyházmegyére kiterjedő anyakönyvi másodpéldány gyűjtemény. A gyarapodást az 1950-es évektől idekerülő egyházigazgatási iratok és az utóbbi években a vidéki plébániáktól begyűjtött történeti (18-20. sz.) iratanyagok jelentik. Az összességében mintegy 60 folyóméternyi állomány rendezése, feldolgozása folyamatban van. Az iratanyagnak jelenleg a székesegyház épületében lévő egykori káptalani hiteleshelyi levéltár felújított helyiségei adnak otthont.

Az Állami Levéltárban lévő püspöki és káptalani levéltárak iratanyaga újkori, egyaránt a 17. század végétől gyarapodtak, korábbi iratokat, okleveleket a birtokvisszaszerzési folyamat illetve a káptalan hiteleshelyi tevékenysége során szerzett be a két intézmény, legtöbbször másolati példányokban. Az államosítás után eredeti rendjét csak csekély mértékben megőrző két (egyenként is többszáz folyóméternyi) gyűjteményről nem készült nyomtatott fondjegyzék, feldolgozottsági foka csekély, jelentős állományrészek teljesen kutathatatlanok, illetve csak mikrofilmen tanulmányozhatók. A kutatókat a román nyelvű kutatótermi gépelt (középszintű) fondjegyzék segíti. A magyar kutatás elől évtizedekig elzárt iratanyag a körülmények ellenére ismét célpontja lehetne az egyháztörténet-írásnak, hiszen a váradi egyházmegye és egyes intézményeinek elsősorban 1780-1990 közötti monografikus feldolgozásával adós a szakma. 2008-ban – remélhetőleg tartós – javulás állt be a kutatási lehetőségek terén.

Nyomtatott segédletek

Jakó Zsigmond, Viser Lipót értekezése a megyei levéltárak lajstromozásáról 1785-ből, in Uő, Írás, könyv, értelmiség, Bukarest, 1976.
Uő, Újabb adatok a váradi levéltárak XVII-XVIII. századi történetéhez, in Emlékkönyv Csetri Elek születésének nyolcvanadik évfordulójára, Kolozsvár, 2004.
Uő, Váradi siralmas krónika: Könyvtár- és levéltárügy Nagyváradon a múltban és a jelenben, in Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 2004:1-2.
Glück Jenő, A hajdani nagyváradi egyházmegye dokumentumai (1692–1846) [a Bihar megyei Állami Levéltárban, az egyházmegye mai Magyarországhoz tartozó részeiről], in Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 11(1999):1-2, 75-79.
Emődi András, Bihar megyei kéziratos térképek 1754-1888 [A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, Székeskáptalan, Papnevelde, Nagy- és Kisprépostság, stb. térképei], Nagyvárad, 2007.