Helyszín: Vác
Időpont: 1994. augusztus 2–3.
Beszámoló a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete rendezvényéről
1994. augusztus 2–3-án – kb. 50 résztvevővel – tartotta éves közgyűlését az egyházi levéltárosok szervezete. A rendezvénynek, melyet a Magyar Levéltárosok Egyesülete is támogatott, ezúttal a katolikus egyház egyik levéltári intézménye, a Váci Püspöki Levéltár adott otthont. Részt vett a tanácskozáson Helmut Baier, a nürnbergi evangélikus tartományi levéltár igazgatója, az Egyházi Levéltárosok Nemzetközi Szövetségének elnöke, Jan van Haastrecht, holland egyházi levéltári felügyelő, Peter Johannes Schuler, a potsdami levéltáros iskola alapító professzora, Gellért Gyula, a nagyváradi református levéltár, Kis Jolán, a szlovákiai egyházi levéltárosok nevében. A Magyar Levéltárosok Egyesületét Alföldi Vilma titkár képviselte.
Mint ismeretes, a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete – az Egyházi Levéltárosok Nemzetközi Szövetségének tagozataként – 1993. június 17–18-án, Debrecenben jött létre. (L. erről: Kormos László beszámolóját – Levéltári Szemle 1993. 4. sz. 106–107. p.) A tagozat elnöke Kormos László, a Tiszántúli Református Egyházkerületi Levéltár igazgatója, titkára Varga Lajos, a Váci Püspöki Levéltár vezetője lett. A szervezet szoros kapcsolatban áll a Magyar Levéltárosok Egyesületével, mint annak társegyesülete. Az alakuló ülésre elkészült az alapszabály-tervezet, melynek véglegesítésére intézőbizottságot hoztak létre. Az átdolgozott szöveg főként abban tért el az előzetestől, hogy az egyesületi tagok körét – a szűken vett levéltári alkalmazottakon kívül – kiterjesztette. Az idei tanácskozás egyik napirendi pontja éppen a végleges alapszabály elfogadása volt.
Elismerést váltott ki a résztvevőkből, hogy az 1993. évi alakuló ülés dokumentumai, az ott elhangzott előadások és beszámolók szövegei a Tiszántúli Református Egyházkerületi Levéltár gondozásában magyar és német nyelven megjelentek. (Egyházi Levéltárosok Nemzetközi Szövetsége Magyarországi Tagozatának megalakulása. Szerk.: Kormos László. Debrecen, 1994. Editiones Archivi Districtus Transtibiscani Ecclesiae Reformatae Hungariae. III. Tanulmányok és forrásközlések.)
A váci tanácskozáson a szakmai program előadásokra és aktuális kérdések megbeszélésére tagolódott. Jan van Haastrecht és Helmut Baier előadásai az irattárak és levéltárak kapcsolatával foglalkoztak. A holland előadó központi gondolata az iratok értékelése és selejtezése volt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a korábbi elképzelésekkel szemben a református egyházak irattáraiban a hatékony selejtezést idejekorán el kell végezni a megőrzendő dokumentumok mielőbbi kiszűrése érdekében. A kérdés megoldása Hollandiában azért is fontos, mert az egyházi levéltárak hosszú idő óta letétként állami levéltárban helyezik el irataikat, hogy azok további őrzése, feldolgozása ott történjék. A levéltárak viszont csak rendezett, selejtezett iratokat vesznek át.
Helmut Baier kiemelte, hogy a bajor evangélikus levéltári szervezetben a Nürnbergben működő tartományi levéltár fontos helyet kapott. Az 1930-ban elkészült levéltári szabályzat elrendelte az egyházi anyakönyvek, jegyzőkönyvek és más alapdokumentumok biztonságos megőrzését. 1947-ben lépett hatályba az egységes ügyviteli és irattári utasítás, mely az időközönként végrehajtott módosítások figyelembevételével ma is kötelező. Mellékletét, az irattári tervet 1960-ban korszerűsítették utoljára.
Bajorországban 1100 evangélikus lelkészség közül 800-ban van történeti levéltár, míg 300 a régebbi iratait – letétként – a tartományi levéltárba adta. Ez az intézmény – alapfeladatain kívül – ellátja a lelkészségi gyűjtemények felügyeletét is. Megkeresésekre szaktanácsokat ad levéltári kérdésekben, munkatársai részt vesznek a történeti iratok rendezésében, a beküldött jegyzőkönyvek alapján ellenőrzik az iratok átadását új lelkészek hivatalba lépése esetén. Gondnak érzi, hogy az állomáshelyükre került lelkészeknek nincs még alapfokú iratkezelési ismeretük sem, és levéltáruk rendezése, továbbfejlesztése is problematikus számukra. E vonatkozásban ugyanis, minden sürgetés ellenére, a nürnbergi tartományi egyház nem adott ki semmiféle szabályzatot.
Fenti témakörhöz kapcsolódó magyar előadást e beszámoló készítője tartotta. Az előadásban szó volt az iratrendezés korszakonként változó alapelveiről, az irattárakban készült segédletek fajtáiról, azok későbbi felhasználásáról a levéltári segédletkészítés első formáiról. Részletesen bemutatta az 1950-es években kampányszerűen összeállított segédleteket, melyekkel a vonatkozó rendelkezések értelmében közérdekű magánlevéltárrá nyilvánított egyházi gyűjteményeket a kutatás számára mielőbb hozzáférhetővé kellett tenni, összehasonlította a közös kezelésbe vett katolikus levéltárak és a protestánsok segédleteit, ahol nem kellett követni az állami előírásokat. Végül az anyagot az utóbbi évtizedekben készült, részben nyomtatásban is megjelent alap-, közép- és darabszintű segédletek bemutatása zárta le.
Kállay István és P. J. Schuler nagy érdeklődést kiváltó előadása a levéltáros-képzés kérdéseivel, annak jelenkori problematikájával foglalkozott. A német professzor részletesen beszámolt az újonnan szervezett potsdami iskoláról, ahol levéltárosokat, könyvtárosokat és dokumentátorokat képeznek főiskolai szinten.
A Németországban használatos három besorolási kategória közül (Archivassistent – levéltári kezelő, Diplomarchivar – segédlevéltáros, wissenschaftlicher Archivar – levéltáros) az érettségire alapozó, négyéves stúdium a segédlevéltáros képzést célozta meg. Terveik között szerepel azonban, hogy a későbbiek során az iskolát felsőfokúvá fejlesztik. E szerint – a német gyakorlatnak megfelelően – bölcsész vagy más megfelelő egyetem elvégzése, sikeres államvizsga után – postgraduális képzés folyna két éven keresztül.
A potsdami iskola megszervezésére azért volt elsősorban szükség, mert a két Németország egyesítését követően befejezte működését az itteni Franz Mehring levéltáros iskola, és megszűnt a felsőfokú képzés a berlini Humboldt Egyetemen is. A levéltári terület ugyanakkor – főként a gazdasági, önkormányzati és egyházi levéltárak részéről – egyre több szakembert kíván. Nagy az érdeklődés az iskola iránt a volt nyugatnémet tartományokból is, ami elsősorban annak köszönhető, hogy itt az oktatott anyag struktúrájában igen jól alkalmazkodik az új követelményekhez. Az alkalmazkodás egyik jele, hogy a három rokon terület számára a képzést integrálják, elősegítve az átjárás lehetőségét. Másik bizonyíték, hogy hosszú a gyakorlati idő. Ez nem a nyári szünetekre, hanem a kurzus közepén egy hat hónapos szemeszterre esik, és így a fogadó intézmény részéről is jól tervezhető.
A tananyag felépítése szintén eltér a korábbi gyakorlattól. A három szemeszteres alapképzés magában foglalja az általános jogi, igazgatási, számítástechnikai ismereteket, a levéltári, könyvtári, dokumentátori munka alapelveire vonatkozó tudnivalókat. A harmadik szemesztertől van lehetőség a szakosodásra, melynek során a levéltári területen a 19–20. század történetével és az újkori levéltári problémákkal ismerkednek meg a hallgatók. A 15–19. századból származó iratanyaggal, a kapcsolódó segédtudományokkal és e korszak eseményeivel csak az 5–8. szemeszterben foglalkoznak. A tananyagot itt alkalmazott számítástechnika (ide értve az adathordozók archiválását is) zárja le. Az alapismereteket az angol, a speciális ismereteket a francia az 5–8. szemeszter tananyagát pedig a latin nyelv oktatása egészíti ki. Végül tanulmányaikat lezárva a hallgatók egy-egy levéltártípus igényeinek megfelelő diplomát készítenek el.
A váci rendezvényen a befejező szakmai előadást Kállay István a magyarországi levéltárosképzés helyzetéről tartotta. Jelenleg ötéves képzés folyik az ELTE nappali tagozatán, ahol az anyag iratolvasásból, kormányzattörténetből, segédtudományokból, levéltári ismeretekből épül fel. Korábban volt levelező képzés (kiegészítő szak), melyen – meghatározott keretszámban – egyházi levéltárosok is részt vettek. E lehetőség azonban 1990 óta megszűnt, és a felsőoktatási törvény nem is teszi lehetővé megszervezését.
Főiskolai szinten ez év szeptemberétől megindítják a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán a levéltári technikus (segédlevéltáros) képzést, ahol szintén nappali tagozaton folyik csak oktatás.
Egyelőre sok a bizonytalanság a középkáder (és irattáros) szakképzéssel is, ahol az elmúlt években szintén elvégezte a tanfolyamot néhány egyházi levéltáros. Az 1993-ban megjelent szakképzési törvényt várhatóan a közeljövőben módosítják. A kulturális tárca területén ennek végrehajtási utasítása egyébként sem készült el, azonban az eddigi levéltári kezelőképzést szabályozó MKM rendelet sincs már hatályban.
A tanácskozáson szóba került aktuális kérdések közül az első az egyháztörténeti kutatásoknál használatos források feltárására vonatkozott. A bevezető referátumot Tyekvicska Árpád tartotta, akinek „A bíboros és a katona” című munkája a Századvég kiadó gondozásában a közelmúltban jelent meg. A szerző részletesen ismertette, munkájához milyen forrásokat használt (püspöki levéltárak iratai, plébániai levéltárakból a Historia domus-ok, Állami Egyházügyi Hivatal, Belügyminisztérium, pártarchívumok, közigazgatás iratai stb.), és ezek kutatásával kapcsolatban milyen problémák merültek fel.
Szó volt a számítástechnika levéltári alkalmazásáról. Örvendetes módon egyre több egyházi levéltárban van számítógép, és ez elsősorban a segédletek átalakítását, bizonyos iratféleségek korszerűbb nyilvántartását teszi lehetővé. Konkrét tapasztalatokkal a református kollégák rendelkeztek, melyekről Nagy Edit, a Ráday Levéltár vezetője tartott rövid beszámolót.
Szóba került az állami levéltárakban őrzött egyházi eredetű iratok ügye, melyeknél a tulajdonjog rendezése, az iratok átadása vagy letéti szerződések kötése a közeljövő feladata. A vita során kiderült, hogy a kérdés megoldása korántsem egyszerű. Az államosított egyházi iskolák iratai, a káptalani testületek hiteleshelyi levéltárai törvény, illetve törvényerejű rendelet alapján kerültek állami levéltárakba, és így a helyzet rendezéséhez is hasonló szintű jogszabályra volna szükség. Arra is van példa, hogy az újjászervezett egyházi iskolák korábbi iratai újra visszakerültek (pl. a Baar-Madas református gimnázium iratai a Ráday Levéltárba). Sok esetben bírósági eljáráshoz vittek el egyházi levéltárakból iratokat, melyeket a bíróságok, a Belügyminisztérium, vagy az Állami Egyházügyi Hivatal anyagában irattároztak. A sokszoros átcsoportosítás, az iratok egymásnak történő átküldése, a peres eljárások menete miatt ezek jó részének már eredetét sem lehet megállapítani.
Az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ ez évben kezdeményezte a levéltári munkát meghatározó különféle szabályzatok, ajánlások kiadását. Márciusban – széleskörű egyeztetés után – elkészült a püspök (érseki), káptalani és plébániai levéltárak kutatási szabályzata. Jelent tanácskozáson a történeti iratanyagot őrző levéltárak működési szabályzatának első fogalmazványát beszélték meg. Ez a különféle levéltártípusok illetékességi és gyűjtőkörére, az iratanyag őrzésével kapcsolatos előírásokra, a rendezés, segédletkészítés, selejtezés egyes kérdéseire vonatkozik. Döntés született arról, hogy a korszerű ügyvitel és a történeti értékű iratok védelme érdekében a közeljövőben elkészül az egyházmegyei hivatalok és a plébániák iratkezelési szabályzata is.
Az aktuális kérdések között befejezésül szó volt a levéltárfejlesztés, kutatás és kiadványkészítés anyagi finanszírozásáról és a pályázati lehetőségekről, örömmel értesültek a jelenlévők, hogy a Nemzeti Kulturális Alap ez évi keretéből az egyházi iratanyagra jelentős összeg, 3,2 millió Ft jutott, melynek felét restaurálásra és eszközbeszerzésre, a másik felét elsősorban kéziratok kiadására kívánják a pályázók felhasználni.
Dóka Klára
Levéltári Szemle 44(1994):4, 100-104.
